Connect with us

Agassi: csak öt szettben sikerült

Nincs kategorizálva

Agassi: csak öt szettben sikerült

Az 1999. évi bajnok kettõs szetthátrányból fordított

Mario Ancic - még lehet belõle valami

Mario Ancic - még lehet belõle valami

A tapasztalata mentette meg Agassit a kiesésétõl a Roland Garros második fordulójában. A harmadik szettben sikerült fordítania az igencsak sarjadozó horvát Mario Ancic ellen. Igaz, eljátszotta már ugyanezt tavaly is, amikor 0-2-es deficitbõl, mondhatni, a sírból hozta vissza a meccset a francia Paul-Henri Mathieuvel szemben, majd 1999-ben hasonlóképpen a döntõben Andrei Medvedev ellen.

„A teniszben be kell fejeznes a meccset, s valami mindig változik benned a meccs végének közeledtével. Csak az a kérdés, hogy ezt hogyan tudod kezelni. Õ kihagyott néhány elsõ szervát, nekem pedig volt néhány jó ütésem. Egy kicsit felturbóztam a játékomat, erre volt szükségem.” – nyilatkozta Agassi.

Nem ment azért ilyen simán a dolog, ugyanis Agassi 5-3-nál szervált a meccsért, de az elsõ meccspontnál kettõs hibát vétett, a másodiknál pedig elhibázta a fonákot, majd az egész játékot, úgy, ahogy volt, odaajándékozta Ancicnak egy újabb kettõs hibával. 5-4-nél már aközönség sem tudott magán uralkodni és mint egy focimeccsen: hullámzásban tört ki.

„A francia közönség nagyon érzéki és nagyon követik, hogy mi történik a pályán – nagyon szeretek elõttük játszani” – tette hozzá a nyolcszoros Grand Slam bajnok.

Agassi végülis Ancic ki nem kényszerített hibájának köszönheti azt, hogy végre sikerült érvényesítenie az ötödik meccslabdáját. A meccs utáni ajtóértekezleten elmondta azt is, hogy az, hogy a bajnokság elején öt szettes küzdelmet sikerül valakinek nyernie, még nem garancia arra, hogy tornagyõztes is lesz. Persze, azért reménykedni lehet benne…

Agassi következõ ellenlábasa a belga Xavier Malisse lesz, aki hasonlóképpen öt játszmában ütötte ki az osztrák Stefan Koubeket.

Forrás: Roland Garros

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top