Connect with us

Kipottyant a négyszeres Australian Open bajnok

Nincs kategorizálva

Kipottyant a négyszeres Australian Open bajnok

Andre Agassinak megszakadt a 26 mérkõzés óta tartó veretlensége

Örökös vagy visszatérõ bajnok? - Andre Agassi

Örökös vagy visszatérõ bajnok? - Andre Agassi

Hihetetlenül jó mérkõzést láthatott a Melbourne-i közönség (közép-európai idõ szerint) ma délelõtt. Az elsõ két játszma után nem hittük volna, hogy lesz ebbõl még öt szett is. Marat Safin zsebre tette negyedik amerikai ellenfelét is James Blake, Todd Martin és Andy Roddick után.

Tegyük hozzá azt is, hogy összevetve sokkal többet is játszott, mint négyszeres bajnok ellenlábasa (1995, 2000, 2001, 2003), s nagyszerûen helyt állt a sérülésbõl visszatérve. Agassi sem úgy veszítette el a mérkõzést, hogy rosszul játszott. Az elsõ két rövidítésben alig maradt alul az orosszal szemben 8-6 arányban, majd – amint arra már volt példa – felkelt, s harcolt tovább az egyenlítésért. A harmadik és a negyedik játszmában Marat safin hibát hibára halmozott – pedig igazán megspórolhatta volna magának ezt a két szetttes pihenõt. 2-2-nél azt kellett eldöntenie, hogy meg akarja-e egyáltalán nyerni ezt a meccset, avagy sem – s amint azt a mellékelt eredmény is mutatja, fogta magát és rákapcsolt: talán adott neki némi önbizalmat az is, hogy õ nyithatta meg a döntõ játszmát.

„Elhatároztam, hogy hagyom az egészet (a negyedik szettet), mivel éreztem, hogy már nem tudom megnyerni, mert Andre nagyon jól játszott, én pedig nem összpontosítottam eléggé. Úgyhogy csak arra törekedtem, hogy valahogy befejezzem a játszmát és újrakezdjem az egészet az ötödikben.”

Korán sikerült elvennie Agassi adogatását és azután már csak arra kellett összpontosítania, hogy a sajátját ne veszítse el.
„Azért jöttem el, hogy megpróbáljak nyerni, és most majdnem ott vagyok a célban. Még csak egy lépés maradt hátra – pillanatnyilag minden úgy történik, ahogy szeretném. Mentálisan egy kicsit fáradtnak érzem magam. Úgy értem, voltak kemény mérkõzéseim, s azok nagyon sok energiát kivettek belõlem.”

Hogy Andre Agassi eljön-e mégegyszer Melbournebe, ez csak a jövõ titka. Mindenesetre a közönség álló tapssal búcsúztatta – talán utoljára – az amerikai kétgyermekes családapát, aki szokásához híven most is puszit dobott a „közönség négy sarkába” a mérkõzés után. Huszonhat meccset nyert meg egyhuzamban, ebbõl tizennyolcat itt, a Rod Laver Arénában.

„Sohasem tudhatod, hogy mikor jön el az utolsó alkalom, OK? De azt is tudod, hogy egy év nagyon hosszú idõ. És én pedig már várom, hogy újra itt lehessek.” – nyilatkozta Andre Agassi.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top