Connect with us

Federer: megvan az elsõ!!!

Nincs kategorizálva

Federer: megvan az elsõ!!!

Még soha nem nyert ekkora tornát a svájci játékos

Roger Federer

Roger Federer

Elsõ az egyenlõk között: mondhatnánk Roger Federerrõl, errõl a 20 éves fiatalemberrõl, aki 11. helyen kiemeltként jutott a hamburgi Mesterszéria döntõjébe, majd a hatodik kiemelt Marat Safinnak mutatta meg, hogy most õ a salak királya.

Voltaképpen kiegyenlítettebb küzdelmet vártunk, Roger Federer dominálta az egész meccset a kezdettõl a végéig, csak néhány játék erejéig fokozta az izgalmakat, amikor közel engedte magához Marat Safint a második játszmában, valamint a harmadikban, amikor egymás adogatásait nyeregették el.

A döntõben Federer kezdte az adogatást, és övé lett az elsõ pont is. Majd nyerte az elsõ játékot is. Az elsõ szettben Marat Safin volt az, aki elõször feljött a hálóra (habár éppen a háló a gyengesége): 40-40-nél lazára fogta a figurát az orosz, majd nagy nehezen egyenlített az elsõ játszmában.
A továbbiakban viszont Federer volt az abszolút ura a játszmának: három fogadóesélye volt a 3-1-hez. Majd hozta a sajátját, s ezzel máris 4-1-re módosult a meccs állása. Safin mindent megpróbált, de a röpte technikája nem bizonyult jónak, csak akkor kellett volna feljönnie a hálóra, ha be akarja fejezni a pontot. Ellenben Federerrõl elmondható, hogy amikor teljesen kiszorított helyzetben van, akkor (is) tud olyanokat ütni, amivel átveszi az irányítást. Safin valójában nem tudott mit kezdeni Federer ritmusváltásaival: nem lehetett kiszámítani az ütésfajtáit sem. Néhány nyesett labda, majd pörgetett fonák. Ezzel tartotta állandó bizonytalanságban az orosz játékost a meccs végéig.
Az elsõ játszmában még egyszer elveszi Safin adogatójátékát és 24 perc után 5-1-re növeli az elõnyét. Azután két játszmalabdából a másodikat ki is használja: 6-1.

Az elsõ szett statisztikai adatai:

Safin Federer
48% elsõ szerva 67%
0 ász 2
0 kettõs hiba 0
3 nyerõ pontok 10
10 ki nem kényszerített 3
hibák
0/0 break pontok 2/3

A második szettet az orosz játékos kezdte, új labdákkal, ami némi reményt is adhatott a számára, de továbbra is elsiette a pontokat Safin. 30-40-nél dühkitörésében a földhöz vágja az ütõt. Ekkor Carlos Bernardes játékvezetõ megfeddi, ami azt jelenti, hogy ha legközelebb is elköveti, az már pontlevonással jár. Safin új ütõt vett elõ, ami nemigazán segített rajta: teljesen elszámítja Federer átemelésének ívét (legalább 10-15 cm-t téved) és máris Federeré az elsõ játék a második szettben. 2-0-ánál Safin nagy nehezen hozta az adogatását és az eredmény 2-1-re módosult azzal, hogy Federernek breakpontja is volt a 3-0-ához.
A svájcinak új esélye adódott akkor is, amikor második breaklabdáját kellett kihasználnia a 4-1-es álláshoz. Safin immáron a játszmában maradásért szervált: Federernek két játszmalabdája is volt, ennek ellenére az orosz kezdte összeszedni magát és 5-2-re szépített. Egy óra hat percnek kellett eltelnie, mire Safin megszerezte elsõ fogadó elõnyét: Federer méri most fel rosszul Safin átemelését, Safin 5-3-ra küszködi fel magát. Federer most kezd el hibázni, de továbbra is hihetetlenül koncentrál, tudja, hogy most nem engedheti le a játékot, mint Gustavo Kuerten ellen, amikor a második szettet szinte simára nyerte a brazil salakmester. Itt a döntõben három nyert játszmáig tart a mérkõzés és nem szabad kizökkenni a kerékvágásból. Federernek 11. fogadóesélyét sikerül kihasználnia a mérkõzésen és 6-3 arányban övé a második szett is.

A második játszma statisztikai adatai:
Safin Federer
70% elsõ szerva 44%
2 ász 0
1 kettõs hiba 1
9 nyerõ pont 20
14 ki nem kényszerített 9
hiba
1/2 breakpontok 3/8

A harmadik szettet Federer kezdte, új labdákkal: különösen fontos volt ez, hiszen ha nyer, Safinnak utána kell kapaszkodnia. Három fogadóesély után sikerül hoznia az adogatását a svájcinak. Majd a harmadik játszmában veszíti el Federer a második adogatását a meccs folyamán. Safin 3-2-re fordít, s immáron kiegyenlítettebbé válik a mérkõzés: Safin küzd, de Federer ellopja Safin szerváját, majd a negyedik ásszal meg is fordítja a mérkõzés állását: 4-3.
Safinnak még sikerül valamennyire ellenállnia a tökéletesen játszó svájcinak, és 4-4-re szépít, de Federer pillanatok alatt 5-4-es vezetésre tesz szert és máris két mérkõzéslabdája van 15-40-nél. Az elsõt nem tudja kihasználni, de a másodikat már igen és ezzel pályafutása talán legnagyobb gyõzelmét aratta Hamburgban, a Mesterszéria ötödik állomásán.

Federer a jól megérdemelt titulus átvétele után elmondta: „Jó, hogy nem jött el Agassi, aki a múlt héten nagyon jól játszott. De remekül játszottam én is. Nagyon köszönöm az edzõmnek, hogy elkísért és segített ezen a tornán is. A város szép, a torna csodálatos. Az lenne a legjobb, ha a Centerpályán minden napra elõre el lehetne adni a jegyeket.” Végül, természetesen azt is megigérte, hogy jövõre is itt lesz ezen a tornán, akkor már címvédõként.

Federernek 100 pont jár a gyõzelemért, míg Safin 70 pontot kap.
Safin a döntõbe vezetõ úton Sanguinetti, Todd Martin, Chela, Hewitt és Robredo felett aratott gyõzelmet, míg Federer Lapenttit, Ulihrachot, Voineát, Kuertent és Mirnyit múlta felül.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top