Nincs kategorizálva
Nem hallgatott Kuertenre a vezetõbíró
Sikeresnek mondhatja az elsõ napját a brazil játékos, mindössze másfél órát volt a Philippe Chatrier pályán
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A háromszoros bajnok vasárnap azt nyilatkozta, hogy nem gondolja, hogy sikeresen meg tudja védeni bajnoki címét az idén. Ellenben a mai eredmény egyelõre az ellenkezõjét bizonyította: 7-5, 6-2, 6-2-re verte a svájci Ivo Heubergert. Azonban azért azt meg kell jegyezni, hogy a mai Guga nem volt az a Guga, aki tavaly s azelõtt. A brazil játékos túl sok ki nem kényszerített hibával kezdett. Miután az elsõ szettben elvette Heuberger adogatását, a hetedik kiemelt igencsak gyenge szerváinak köszönhetõen aodaajándékozta a játékot a ranglista 98. helyén álló ellenfelének.
A fordulat a 11. játékban következett be, amikor Heuberger nem tudta tartani 30-0-ás elõnyét: elõny a címvédõnél, majd a szett is az övé lett.
Úgy látszik, most kezdte összeszedni magát Kuerten, vagy mostanra melegedett be igazán, hogy átvegye a meccs irányítását. Néhány perccel késõbb a brazil 5-0-ára húzott el, 15 pontot nyervén zsinórban.
Történt ezután, hogy (mint ahogyan az idõjósok is jelezték) elkezdett cseperegni az esõ: Guga kétszer is kérte a vezetõbírót, hogy állítsa meg a meccset, mindkétszer visszautasították. Annak ellenére, no meg annak, hogy ekkor két játékot is elveszített, azért a következõ játszmát is a magáénak tudhatta a brazil.
Végül tényleg megszakították a mérkõzést, hiszen azt már mégsem akarhatták, hogy ázott cinegák futkossanak a sárga labda után a pályán. Kb. háromnegyed óra után Kuerten megõrizte dominanciáját az alapvonalról, míg ellenfele eltévesztette a védelem golyóit.
Kuerten 5-1-re húzott el a harmadik játszmában, majd 5-2-nél eltékozolta az elsõ meccspontját azzal, hogy a röptéje hosszúra siekeredett. De a következõ pont 40-15-nél, egy hálóba akadt tenyeres segítette hozzá Gugát, hogy egy lépéssel közelebb kerüljék az újabb bajnoki címhez.
Forrás: rolandgarros.org
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)