Nincs kategorizálva
Federer a legjobb négy között
A svájci elsõ Mesterek Tornáját játssza
Roger Federer bejutott az elõdöntõbe a shanghai Mesterek Tornáján, miután három szettben verte meg a cseh Jiri Novakot. No, ez még azért nem garantálta a továbbjutást: Federeren „segített” Agassi is azzal, hogy elveszítette a meccset Ferreroval szemben.
Federer legjobban az adogatásainak köszönheti a gyõzelmet: az elsõ szerváival nyerte meg pontjainak 80 százalékát.
„Igazán azt reméltem, hogy három közül kettõt megnyerek, s ez volt az elsõdleges célom – mondta Federer – Most a többi játékosra nehezedik nagy nyomás. Remélem, hogy bent leszek a legjobb négy játékos között a mai gyõzelem után. A holnapi lesz talán a legkeményebb mérkõzésem, mivel még soha nem nyertem Agassi ellen az eddigi négy meccs alkalmával, melyet egymás ellen játszottunk. Nagyon jó lenne õt megverni, márcsak azért is, mert úgy érzem, a körülmények nekem kedveznek, s megvan a saját játékom arra, hogy megverjem. Legutoljára Miamiban játszottam ellene, ott majdnem sikerült, s remélem, most meglesz.”
Forrás: masters-cup.com
