Nincs kategorizálva
McEnroe: hozza a formáját
Újra részesei lehettünk a már jól megszokott McEnroe stílusú cirkusznak – Pat Cash szerint Hewitt Wilander klónja – mai program

Mats Wilander - mesterremek
McEnroe kétszer is megverte Leconte-t a londoni viadal döntõjében: 1997-ben és 1999-ben, s most sem okozott csalódást a közönségnek: összerongálta a pályán elhelyezett bannereket és kifogásolta a vezetõbíró, Jeremy Shales kiejtését.
„Harmincegy alkalomból kétszer veszítettem Leconte ellen, úgyhogy meg sem fordult a fejemben, hogy elveszítem a meccset” – nyilatkozta az amerikai, akinek van még egy eseélye arra, hogy versenyben maradjon.
Mai ellenfele a svéd Mikael Pernfors lesz, aki az utolsó pillanatban „ugrott” be Boris Becker helyett.
A nap másik mérkõzésén Pat Cash szoros küzdelemben verte meg a svéd Mats Wilandert: két rövidítésben tudta csak legyõzni a valamikori világelsõt.
„Azt hiszem, Lleyton Hewitt lehet Mats Wilander új verziója – nagyon, nagyon hasonló teniszet játszanak. Azt hiszem, Matsnek talán jobbak az adogatásai.” – mondta Cash.
A délután folyamán a cseh Petr Korda (tavalyi döntõs) a volt brit elsõszámú játékos, Jeremy Bates felett aratott diadalt.
A mai program:
Kezdés: 14 óra
Bates – Cash
Leconte – Stich
Kezdés: este 8.30:
Korda – Wilander
Bemutató mérkõzés: Stefan Edberg – Jonas Björkman
McEnroe – Pernfors
Páros meccs:
Bahrami/Lloyd – Nastase/Wilkinson
Forrás: BBC, hondachallengetennis.com
