Nincs kategorizálva
Ulihrach: hálót ért
Moszkva szerint igen, New York és Bécs szerint nem használt tiltott szereket a cseh teniszezõ
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A valamikori elsõszámú cseh játékost tetten érték: tiltott szteroidot mutattak ki a vérében. Bohdan Ulihrach a Sport cseh napilapnak elmondta, hogy hogy sokkolta a pozitív eredmény, amely a tavaly októberi moszkvai tesztbõl derült ki. Ulihrach egyébként is a 92. helyre csúszott a ranglistán sorozatos sérüléseinek következményeként – és ebben az évben még nem is állt pályára izomszakadása miatt. Hozzátette, hogy eddig az A teszt eredményeit kapta kézhez, s továbbra is várja a B teszt kimutatásait.
„Decemberben kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy a moszkvai verseny során elvégzett (október 3-án) A teszt nandrolint mutatott ki a szervezetemben – mondta Ulihrach – Augusztus 29-én, a US Openen is elvégezték rajtam a vizsgálatot, majd a moszvai után egy héttel, október 11-én újra Bécsben. Mindkettõ negatív lett.”
A 27 éves Ulihrachnak (1993 óta profi, három ATP verseny gyõztese) azonban negatív elõfutára van: az 1998. évi Australian Open bajnok és a világ valamikori második számú játékosa, Petr Korda vérében 1998-ban, Wimbledonban mutatták ki ugyanezt a tiltott szert. Ennek egy év eltiltás lett a következménye. Korda mindvégig ártatlannak vallotta magát, s nagyon rövid idõre, 2000. decemberében tért vissza a versenyzésbe.
Forrás: BBC
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)