Nincs kategorizálva
Andre Agassi: két legyet egy csapásra
Az áldozatok: Lleyton Hewitt és Andy Roddick
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
![Agassi George H. W. Bush ex-elnökkel Agassi George H. W. Bush ex-elnökkel](http://www.tenisz.hu/wp-content/uploads/images/kep_457.jpg)
Agassi George H. W. Bush ex-elnökkel
Roddick vette a kontrollja alá a mérkõzést rögtön az elején, ugyanis elhúzott 6-3, 2-0, 0:40-re amikor Agassi szervált, és egy elegáns drop shottal sikerült magát játékban tartania. Ezután hozta az adogatását, breakelte Roddickot a hatodik játékban. Majd elkövette mégegyszer ugyanezt a nyolcadik játékban és hozta is mindjárt a második szettet.
A mindent eldöntõ harmadik játszmában Agassi az ötödik játékban breakelt, már nem engedett magának egyetlen breaket sem, öt adogatójáték során csak öt pontot veszített el.
Roddick pedig elszenvedte elsõ vereségét ezen a versenyen (legalábbis, amióta itt játszik), ugyanis az idén nyerhette volna meg harmadik alkalommal A US Clay Courts titulust: „Jól játszottam az elsõ és a harmadik szettben, egy kicsit eltékozoltam a másodikat, de mindent összevetve nagyon jó hetet tudhatok magam mögött. Megnyertem néhány szoros mérkõzést azért, hogy végül bejussak a döntõbe. A célom az, hogy a novemberi Mesterek Tornáján is itt legyek.”
Roddick lehetett volna továbbá a negyedik játékos, aki megverhette volna Agassit/Pete Samprast a döntõben Edberg, Hewitt és Rusedski után. Samprast tavaly sikerült neki.
Agassi másodszor diadalmaskodott ezen a versenyen: elõször 18 éves korában, 1988-ban Charlestonban. A díjátadó ünnepségen id. George Bush, az Egyesült Államok ex elnöke is köszöntötte a gyõztest. Agassi a döntõbe vezetõ úton négy meccs alatt mindössze 10 játékot veszített el, idõben ez három óra 26 percet jelentett a pályán, míg Roddick összesen 10 órát töltött a pályán egyéniben és párosban is egyaránt.
És most térjünk vissza egy kicsit Agassihoz, hiszen Roddick skalpjával együtt egy másikat is begyûjtött, amire már nagyon fájt a foga: letaszította a trónról Lleyton Hewittot. Ezzel õ lett minden idõk legidõsebb ranglista-vezetõje, egy nappal 33. születésnapja elõtt.
Õt megelõzõen az alábbi teniszezõk versenyeztek a legidõsebb elsõ helyes címért:
Jimmy Connors 30 év, 10 hónap (1983)
Ivan Lendl 30 év, 5 hónap (1990)
John Newcombe 30 év, 2 hónap (1974)
Agassi legelõször 1995. április 10-én került fel az elsõ helyre:
1995. április 10. – november 5. (30 hét)
1996. január 29. – február 11. (2 hét)
1999. július 5. – július 25. (3 hét)
1999. szeptember 13. – 2000. szeptember 10. (52 hét)
2003. április 28. –
Forrás: ATP
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)