Nincs kategorizálva
Marosi Katalin megszorongatta Magui Sernát
Mandula Petra tovább jutott a Budapest Grand Prix-n
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Nagyon szoros küzdelemben kapott ki Marosi Katalin álom-ellenfelétõl, Magui Sernától. Azt mondta ugyanis Marosi, hogy Sernával szeretne megmérkõzni a negyeddöntõért. Három hosszú játszmában maradt alul a verseny második számú kiemeltével szemben. Tegyük azt is hozzá, hogy Marosi 141. helyen áll a világranglistán, Serna pedig a 46., és csak egy hajsyálon múlt, hogy bejusson a legjobb nyolc játékos közé.
Az elsõ szett rövidítését 7-5 arányban nyerte a magyar lány, a másodikban pedig 2-5-ös állásról zárkózott fel egészen a tie-breakig, viszont a harmadik szettet egy kicsit elhamarkodottan játszotta végig: 2-0-ára is vezetett, de Serna köszönte szépen és visszaadta az ekvesztegetett pontokat, 5-4-nél pedig már biztosan szervált a mérkõzésért. Marosinak lehetett volna éppenséggel két break lehetõsége is, de egyiket sem sikerült kihasználnia.
Maradt azért magyar játékos a legjobb nyolc között is, mégpedig Mandula Petra személyében, aki igaz, egy kicsit megszenvedett a második szettben a cseh Prusovával, de a harmadikat már simábbnál is simábban, 6-2-re nyerte. Petra következõ ellenfele Marosi búcsúztatója, Magui Serna lesz az elõdöntõs helyért.
Befejezte a versenyt az elsõ helyen kiemelt horvát Iva Majoli, aki még csak ki sem ment ma a pályára vírusos fertõzés miatt. A negyeddöntõbe így a jugoszláv Jelena Jankovic jutott be. Jankovic mellett még egy selejtezõs játékos tovább jutott a mai napon, mégpedig a szlovák Jarmila Gajdosova, aki az ötödik helyen kiemelt francia Virginie Razzanót eliminálta a versenybõl.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)