Nincs kategorizálva
Tim Henman: még mindig nem az igazi
Hamburg Maters – mai eredmények
Már megint korán fejezte be egy versenyen való szerplését a brit Tim Henman: ezúttal egyenes szettekkel veszített a belga Olivier Rochusszal szemben. Tim Henmannek viszont messze ez volt mostanában a legjobb eredménye, hiszen ebben az évben elõször jutott be egy torna harmadik fordulójába. Csak egy hiba volt a készülékben: már nem tudta megismételni azt a bravúros teljesítményt, amit kedden, Seabstien Grosjean ellen.
Henman az elsõ szett harmadik játékában tudta megszerezni elsõ pontját, azután viszont annyira belejött, hogy 3-3-ra küzdötte fel magát. Rochus sem hagyta magát, 3-4-rõl 12 pontot nyert meg zsinórban és 6-4-re meg is nyerte az elsõ játszmát.
A második szettben 4-0-ra vezetett és annak elelnére, hogy Henman visszavert egy breaket, Rochus 6-3-ra hozta a játszmát.
„Amikor kezet fogsz a meccs végén valakivel, akkor azt akarod mondani, hogy ‘túl jó’ – mondta Henman – Ne gondoljanak semmi rosszra, az ellenfelem nagyon jól játszott, én viszont egyáltalán nem voltam megelégedve a teljesítményemmel. Volt két jó nyerõ pontom, amilyen már nagyon hosszú ideje nem volt, s az operáció óta most ütöttem a legjobb szervámat is. Fizikálisan jól érzem magam és nincs semmi ok arra, miért ne hozhatnám ki magamból a legjobbat a Roland Garroson.”
Gustavo Kuerten is máshol kényszerül egy kis edzésre, ugyanis 6-7, 4-6 arányban kikapott a dél-afrikai Wayne Ferreirától a hamburgi mesteren. A háromszoros Roland Garros bajnoknak két breaklabdája is volt az ötödik játékban. Azután a 11. helyen kiemelt brazil 4-1-re is vezetett a rövidítésben, mielõtt elherdálta volna a következõ hat pontot.
Ferreira következõ ellenfele Agustin Calleri lesz, aki a szintén argentin Mariano Zabaletát búcsúztatta két szettben.
A hamburgi közönség nem volt elragadtatva a házi kedvenc, Rainer Schüttler játékától: a németnek nem sikerült beteniszeznie magát a negyeddöntõbe, ugyanis 6-7, 2-6 arányban kikapott a nyolcadik helyen kiemelt, argentin David Nalbandiantól.
Az ugyancsak argentin, 12. kiemelt Guillermo Coria 6-3, 6-3 arányban jutott tovább az orosz Mikhail Youzhnyval szemben, Gaston Gaudio pedig kiütötte a spanyolok üdvöskéjét, Rafael Nadalt.
Forrás: BBC
