Nincs kategorizálva
Belga Slam
Serena veresége a bíró hibája? – Justine Henin-Hardenne elõször a RG döntõjében
Serena csillaga leáldozófélben, legalábbis, ami a Roland Garrost illeti. Nem jött össze neki a címvédés, az újabb Serena Slam kibicsaklott az elõdöntõben elszenvedett vereséggel.
„Azt hiszem, ez az egyik legszebb gyõzelmem volt pályafutásom során, mivel nagyon megküzdöttem érte – mondta Justine – Hihetetlenül jól éreztem magam a pályán. Megvertem a világ legerõsebb játékosát és ez a legnagyszerûbb érzés.”
Ez volt az elsõ alkalom, hogy az ötszörös Grand Slam bajnok és látszólag verhetetlen Williams a 2001. évi US Open döntõje után alulmaradt egy Grand Slam mérkõzésen – könnyekben, de nem örömkönnyekben tört ki a mérkõzést követõen.
Még a pályára való kivonulásukkor látszott, hogy Serenára nagyobb nyomás nehezedik, mint Henin-Hardenne-ra, mivel utóbbi nyerte meg legutóbbi meccsüket is Charlestonban. Azután pedig két ki nem kényszerített hibával rögtön a nyitójátékban breakhez juttatta belga ellenfelét és egy kicsit igazságtalannak tartotta a vezetõ bíró magatartását is. Történt ugyanis, hogy a második szettben 0-15-nél Henin-Hardenne felemelte a kezét, amikor Serena szervált – az amerikai adogatása a hálóban landolt, mire kérte a bírót, hogy ismételhesse meg az elsõ szerváját. Viszont a bíró nem látta, hogy Henin-Hardenne felemelte volna a kezét, õ pedig arra nem emlékezett, hogy mit is csinált. Mindazonáltal Serena nyerte meg a pontot, ellenben nagy pofont kapott ezzel, ami azután nagy hatással volt a játékára a meccs folyamán.
„Egy kicsit csalódtam benne – mondta Serena – Azt hiszem, hogy nem fair hazudni. Persze, megértem, hogy az emberek nyerni akarnak, de akkor is! Nagyon frusztrált a közönség is. Az elsõ ponttól kezdve. Nagyon nehéz volt velük. Egész életemben küzdenem kellett. Ez egy újabb harc.”
„Két nagyszerû versenyzõt láttunk, s mindketten arra törekedtek, hogy megnyerjék a meccset, de a végén kell lelkileg a legerõsebbnek lenned.” – mondta Henin-Hardenne, aki honfitársnõjével, Kim Clijstersszel csap össze a fináléban.
E közönség szinte önkívületben ünnepelte a franciául megszólaló kedvencüket, Serena pedig a kötelezõ kézfogást követõen nagyon gyorsan levonult a pályáról.
„Nem tudom, hogy ez volt-e a legkeményebb vereségem, de nagyon csalódott vagyok, mert nem játszottam annyira jól, mint kellett volna. Én igazán meg akartam nyerni a Roland Garrost. Õ pedig nagyon, nagyon jól játszott és megérdemelte a gyõzelmet. Õ volt a jobb játékos.”- nyilatkozta Serena Williams.
Forrás: Roland Garros
