Nincs kategorizálva
A „Moszkitó” is harmadik fordulós
Lassan, de biztosan jutott tovább a Roland Garros bajnok
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Juan Carlos Ferrero, akit csak szúnyognak „becéznek” egymás között a teniszvilágban, egy kicsit lassan kezdett – 1-6 arányban veszítette el az elsõ szettet – de azután megtáltosodott és 7-6, 6-2, 6-4-re nyerte a következõ három játszmát az osztrák Jurgen Melzer ellen, aki, valljuk be, nem kellene, hogy nagy ellenfél legyen a számára. Hiába, aki a salakpályák mestere, annak nehezére esik az átállás.
Melzer 27 perc alatt intézte el Ferrerot az elsõ szettben, aki ez idõ alatt csak azzal küszködött, hogy megtalálja a saját ritmusát, fõleg ami az adogatását illeti.
A második játszma szervabreak nélkül zajlott le: mindkét játékos makacsul ragaszkodott a saját adogatójátékához, így ennek az eredménye a rövidítés lett, ahol Melzer hibázott többet.
Az utolsó két játszmára Ferreronak sikerült teljesen belelendülnie a játékba, s elõvette a tartalék fegyvereit is a gyõzelemért. A harmadik számú kiemelt játékos a 33. kiemelttel (Juan Ignacio Chela) teniszezik majd a harmadik fordulóban.
Ferrero legjobb US Open eredményét 2000-ben érte el, akkor negyedik fordulós volt.
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)