Connect with us

Schalken: három szett, három rövidítés

Nincs kategorizálva

Schalken: három szett, három rövidítés

Meccsriport a US Openrõl

Ivo Karlovicot az adogatásai röpítették be voltaképpen a harmadik fordulóba, viszont Schalken ellen ez nem bizonyult elegendõnek. Igaz, a holland teniszezõ mindhárom szettet tie-breakkel nyerte meg.

A 24 esztendõs horvát Ivo Karlovicra akkor lettünk jobban figyelmesek, amikor Wimbledonban az elsõ fordulóban ütötte ki Lleyton Hewittot (utóbbi is tartott a selejtezõbõl fõtáblára került tengerparti titántól). Most is végigjátszotta a három selejtezõs mérkõzést, bizonyítván, hogy igenis, ott van az õ nevének is helye a legjobbak között. Aztán elõször megverte a 21. kiemelt Felix Mantillát, majd Hicham Arazit bombázta le 30 ásszal.

Következett a harmadik skalpgyanú Sjeng Schalken személyében, aki azért felkészült Ivo Karlovicból, legalábbis végignézte, hogy öli meg Arazit a szerváival. A meccs nagyobb részében a magas Schalken és a még magasabb Karlovic minden probléma nélkül hozta az adogatását, sokszor annyit sem engedve egymásnak, hogy több, mint egy pontot szerezzen játékonként. Az elsõ szettet is úgy veszítette el a horvát, hogy kettõs hibát vétett… A második szett az elsõ ismétlése volt, azzal, hogy Karlovicnak 4-3-hoz adódott egy breaklabdája. A következõ játékban pedig Schalken megköszönte szépen és bibliai hasonlattal élve: ha megdobnak kõvel – visszadobta kenyérrel. A harmadik szett is csak másolata volt az elõzõ kettõnek: Schalken játszott, Karlovic szervált. Azután Schalken nyert. A holland játékos tavaly elõdöntõs volt a US Openen, s az ehhez vezetõ úton következõ akadálya Rainer Schüttler lesz.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top