Nincs kategorizálva
Dokic brillírozik
Legfrissebb eredmények a Swisscom Challenge-rõl
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A jugoszláv, valamikor a ranglista negyedik helyén álló Jelena Dokic a második fordulót is sikerrel vette a zürichi WTA versenyen: ma a harmadik körért az amerikai Alexandra Stevensont verte meg 4-6, 7-6, 6-1 arányban. Elég közel áll Jelena szívéhez egyébként ez a „terep”, ugyanis 2001-ben döntõs is volt ezen a tornán, tavaly pedig éppen a második fordulóban kapott ki Stevensontól. Következõ ellenfele vagy a harmadik helyen kiemelt Amelie Mauresmo vagy pedig a címvédõ svájci Patty Schnyder lesz.
Egyébként a mérkõzés úgy kezdõdött, hogy Stevenson rögtön három ászt szervált, de Dokic az egyenlõig vitte a játékot. Azután Stevensonnak az ötödik játékban sikerült breakelnie, amikor a 20 esztendõs ellenfél túl hosszúra ütötte a labdát, s a szettet love-game-mel hozta az amerikai. A második szett pedig akkor dõlt el, amikor Stevenson a játékban maradásért adogatott. Az amerikai lány koncentráció hiányát kihasználva Dokic a mindent eldöntõ harmadik játszmában elhúzott 3-0-ára, s amikor Stevenson kezdte volna magát összeszedni, egy elegáns love-játékkal mutatta meg neki, hogy nincs esélye ellene.
A hetedik helyen kiemelt Vera Zvonareva is negyeddöntõs, a mai nap nyitómeccset nyerte meg az amerikai Amy Frazier ellenében. Frazier az elõzõ fordulóban a spanyol veterán Conchita Martinezt verte meg, s kétszer is breakelte orosz ellenlábasát a második szettben, de ez nem bizonyult elegendõnek a gyõzelemhez, ugyanis következett egy elveszített adogatás (harmadszor) s Zvonareva 6-5-nél szépen kiszerválta a meccset.
A legjobb nyolc között Zvonareva ellenfele vagy a második helyen kiemelt Justine Henin-Hardenne lesz vagy pedig az izraeli Anna Pistolesi.
Ugyancsak a negyeddöntõbe került a mai nap folyamán az orosz Nadia Petrova, aki honfitársnõjét, Elena Dementievát búcsúztatta 7-6, 6-3 arányban.
Forrás: Eurosport
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)