Nincs kategorizálva
Az esõ elmosta, Federer lemosta…
…mármint Agassit a pályáról

Megérdemelt mosoly: Roger Federer
A második szettben, Federer (2-0) vezetésnél (tegyük azt is hozzá, hogy éppen jókor vette el ellenfele adogatását az elsõ játszmában is, Federer ennek köszönheti a szettet) kezdett cseperegni az égi áldás, s nagyon gyorsan egy masszává nõttek össze a felhõk a lila pálya felett. A játékosok még vártak egy kicsit, de miután már függönyként zúdult az esõ Houstonra, úgy gondolták, az öltözõben szárazabb…
Visszajõve a pályára, szégyenteljes vereséget mért Agassira, a csaknem tökéletes teniszt játszó svájci: love-ra nyerte a szettet, s azután már gyerekjáték volt a harmadik, amely egyben az idei mesteri címet és a világranglista második helyét jelentette a számára.
„Ez életem egyik legszebb meccse. A Mesterek Tornája és Wimbledon a két kedvenc bajnokságom, úgyhogy nagyon boldog vagyok.” – mondta Federer, majd hozzátette: „Tökéletes volt ez az idény attól függetlenül, hogy nem lettem világelsõ.”
Ami pedig Agassit illeti, attól függetlenül, hogy hazai pályán nem sikerült az érdem, azért le a kalappal elõtte az idei szezonban nyújtott teljesítményéért. Négy titulust gyûjtött be a veterán amerikai, beleértve a negyedik Australian Openjét. No, és azt se feledjük el, hogy mindezeken túl a legnagyobb trófeája mégis a családban marad: októberben megszületett Jaden Gil kishúga, Jaz Elie – szóval Agassi kétszeres apuka is lett ebben az évben. S így már az, hogy nincs meg a mesteri cím, talán nem fájdalmas annyira.
Agassi csak egy mondattal kommentálta Federer játékát:
„Jó játékos, amint ez látható is volt.”
