Connect with us

Kiborult a bili – Schalken anyázott a pályán

Nincs kategorizálva

Kiborult a bili – Schalken anyázott a pályán

Sokba kerül a holland teniszezõnek a cirkuszolás

Teniszberkekben nem nagyon szokott megtörténni, hogy valaki mérkõzés közben piros lapot kapjon a bírótól, ez inkább egy másik labdás sportrágra jellemzõ. Ellenben, azért a teniszpályán is tudni kell viselkedni…Vagyis kéne.

Sjeng Schalkent meccs közben diszkvalifikálta a vezetõ bíró: az ezelõtt példás magatartásáról híres holland 1-6, 0-3-as állásnál (az argentin Canas ellen) kicsit elveszítette a fejét, nemcsak nyomdafestéket nem bíró szavakat használt, de majdnem eltalálta az ír bírót is, aki (Fergus Murphy) ezek után megköszönte szépen az együttmûködést és az öltözõbe küldte a holland játékost.

„Nagyon különös volt – mondta Canas – Nagyon meglepõdtem rajta, mivel évek óta ismerem és normális esetben csendes, nyugodt, kedves srác a pélyán és azon kivül is. Azt hiszem, egy kicsit nem egyezett a bíróval, de ugyanakkor hibát követett el és azt hiszem, tudta, hogy ezért megfizet.”

Az ATP még átgondolja az ügyet, mielõtt további intézkedéseket fofanatosítana, viszont Schalken már szembesült az elsõ büntetéssel, ami a pénztárcáját sérti a legjobban. Automatikusan elveszíti a bajnokságban eddig kiérdemelt pénzdíjat (10,350 amerikai dollár), továbbá, ki kell fizetnie a hotelszámláját és még megbüntették 5,000 dollárral.

Forrás: Reuters

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top