Connect with us

Korán búcsúzott: Schüttler

Nincs kategorizálva

Korán búcsúzott: Schüttler

The Dubai Tennis Championships – mai eredmények

A harmadik helyen kiemelt Rainer Schüttler volta ma az elsõ a rangsorolt játékosok közül, aki, legalábbis egyéniben, elbúcsúzott Dubaitól. Párosban még van némi esélye, hiszen Kohlmannal az oldalán sikerre viheti az elsõ kanyar megpróbáltatásait a Bahrouzyan/Nader kettõs ellen.

A világranglista hatodik helyén tanyázó németet a honfitársa, Philipp Kohlschreiber ütötte ki 3-6, 6-4, 6-4 arányban. Ami az idényben eddigi pályafutását illeti, Schüttler az elsõ három meccsérõl vereséggel tért haza, majd eljutott a negyeddöntõig Rotterdamban, itt pedig csak az elsõ szettre futotta a selejtezõbõl fõtáblára került társsal szemben.

„Úgy gondoltam, ha sikerül hosszasan megtartanom az adogatásaimat, akkor lesz némi esélyem az övéinél is, hiszen nem õ a legjobb adogató a világon” – mondta a ranglista 164. helyén álló, 20 esztendõs teniszezõ, aki mellesleg edzõ nélkül járja a világot, s tökéletesen meg van azzal elégedve, amennyi segítséget a barátnõje nyújt neki.

A francia Gregory Carraz a múlt heti diadalától (Juan Carlos Ferrerót búcsúztatta az elsõ fordulóban Marseilleben) ittasan ma 43 perc alatt eliminálta a versenybõl a szabadkártyás Omar Bahrouzyant (helyi erõ) 6-0, 6-0 arányban.
A dubai teniszezõ a meccs folyamán mindössze két pontot kaparintott meg, és nyolc kettõs hibát követett el.

Majdnem meglett az elsõ közel-keleti gyõztes is, de csak majdnem: a kuwaiti szabadkártyás Mohammed Al Ghareebnek meccspontja is volt, mielõtt elveszítette volna a mérkõzést a holland Dennis Van Scheppingen ellen.

Túl van az elsõ fordulón a horvát Ivan Ljubicic is, és Andrei Pavel is rendezgetheti a húrjait a következõ fordulóra.

A heti dubai verseny összdíjazása egymillió dollár, a döntõ gyõztese 60 pontot kap a ranglistára (nem hiába találkozunk itt a legnagyobb nevekkel) és 187,500 dollárról szóló csekket is a kezébe nyomnak majd.

Eddigi nyertesek:

2003: Roger Federer
Leander Paes/David Rikl

2002: Fabrice Santoro
Mark Knowles/Daniel Nestor

2001: Jaun Carlos Ferrero
Joshua Eagle/Sandon Stolle

2000: Nicolas Kiefer
Jiri Novak/David Rikl

1999: Jerome Golmard
Wayne Black/Sandon Stolle

1998: Alex Corretja
Mahesh Bhupathi/Leander Paes

1997: Thomas Muster
Sander Groen/Goran Ivanisevic

1996: Goran Ivanisevic
Byron Black/Grant Connell

1995: Wayne Ferreira
Grant Connell/Patrick Gailbraith

1994: Magnus Gustafsson
Mark Woodforde/Todd Woodbridge

1993: Karel Novacek
John Fitzgerald/Anders Jarryd

Forrás: Reuters, ATP

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top