Connect with us

Navratilova túl sokat akar

Nincs kategorizálva

Navratilova túl sokat akar

Elveszi a lehetõséget a fiatal tehetségektõl

Kisebb felháborodást váltott ki a fiatal teniszezõnõk körében az, hogy a kilencszeres wimbledoni és kétszeres Roland Garros bajnok Martina Navratilova az idén egyéniben is indulni kíván a francia nyílt teniszbajnokságon.

Az, hogy eddig is ott volt a neve a fõtáblákon – telejsen mást jelent párosban és vegyes párosban, mint egyéniben.

A szervezõk egyrészt azzal indokolták azt, hogy a veterán amerikai szabadkártyásként indulhat az idei bajnokságon, hogy kétszer nyerte meg a salakpályás Grand Slamet (1988, 1994), és hogy itt szeretné megünnepelni utolsó tornagyõzelmének 10. évfordulóját.

Igen ám, de ezzel egy hellyel kevesebb jut azoknak a teniszezõknek, akik fele annyi idõsek, mint Navratilova és egyébként is limitálják azon versenyek számát, amelyeken részt vehetnek egy idény leforgása alatt.

Navratilova az idén kétszer indult egyéniben versenyen, kikapott a venezuelai Milagros Sequerától (Amelia Island) és egyenes szettekkel verte õt meg a ranglista 40. helyén álló Amy Frazier Charlestonban.

Valószínûleg a név, hogy Navratilova nagyszámú közönséget vonz majd a lelátókra, nem kell külön magyarázni ennek a pénzbevételi oldalát.
Nyilván megadják a módját a franciák annak, hogy méltóképpen ünnepelhesse meg Navratilova a 10. „születésnapot”, s az már csak rajta múlik, meddig jut el a bajnokságban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top