Connect with us

Roddick maratoni küzdelemben kiesett

Nincs kategorizálva

Roddick maratoni küzdelemben kiesett

Óriási küzdelemben Philipp Kohlschreiber legyõzte Andy Roddickot az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik körében.

Andy Roddick sokat reklamált feleslegesen a mérkõzés folyamán

Andy Roddick sokat reklamált feleslegesen a mérkõzés folyamán

A hatodik helyen kiemelt amerikai játékos egy maratoni 5 szettes meccsen veszített, több meccslabdát is hárítva.

Már az elsõ szettben érezni lehetett, hogy a 29. helyen kiemelt német „meghúzgálhatja az oroszlán bajszát”, hisz adogatásai elképesztõen magabiztosak voltak. 4-4-nél el is vette Roddick szerváját, majd hozta a sajátját.

A második játszmában Roddicknak sikerült kiegyenlíteni, ám a harmadikban egy nagyon szoros tie breakben Kohlschreiber diadalmaskodott. Roddick képtelen volt elvenni a német játékos adogatását így a negyedik játszmában is tie break döntött, ezúttal az amerikai javára.

A döntõ szettben 5-4-ig mindketten hozták a szerváikat, ám ekkor Roddicknak négy meccslabdát kellet hárítania, hogy a mérkõzésben maradhasson. Ez itt még sikerült 7-6-nál azonban kénytelen volt gratulálni a remekül játszó német ellenfelének.

A 212 perces találkozón Kohlschreiber 104(!) nyerõt ütött. Ellenfele a Mardy Fish-t búcsúztató Jaarko Niemien lesz a legjobb nyolc között.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top