Nincs kategorizálva
Szávay nincs elkeseredve
A 20. helyen kiemelt Szávay Ágnes három játszmában kikapott az orosz Jekatyerina Makarovától az ausztrál nyílt teniszbajnokság elsõ fordulójában, a magyar játékos ezzel búcsúzott a nõi egyes további küzdelmeitõl.

Szávay Ágnes párosban javíthat
A folytatás azonban a 178 centis, 19 éves rivális szája íze szerint alakult: bár Szávay rögtön brékelt a második felvonásban, ezt követõen Makarova megszakítás nélkül négy játékot „húzott be”, ahonnan Szávay már idõnként remekül ütve sem tudott visszakapaszkodni.
Jöhetett a döntõ játszma, amelyben harmadszor is 3:1-re – majd onnan 4:1-re – elhúzott az orosz, aki 5:3-as vezetésnél a mérkõzésért szervált. A 19 esztendõs magyar itt még kiegyenlített 5:5-re, csakhogy Makarova ezután hozta az adogatását, sõt, végül Szávayét is elnyerte, ezzel besöpörve a gyõzelmet.
Szávay a saját honlapján olvashatók szerint „rengeteg hibával játszott, sok kettõshibát követett el, nem jöttek a szervagémek és a fontos pontok közül is keveset nyert meg, ami talán a meccshiány számlájára írható”.
„A mérkõzés elején 0:3 után sikerült felvennem a ritmust és jól ment a tenisz, a második szettben azonban nem ment az adogatás és ez kihatott a játékomra” – nyilatkozta Szávay a vesztett mérkõzés után. „A döntõ játszmában aztán kiütközött, hogy az utóbbi hónapokban kevés tétmeccset játszottam. Nem vagyok elkeseredve, tanulni fogok a hibákból és már nagyon várom, hogy a párosban és a vegyespárosban bizonyíthassak. Remélem, a hónap végén a budapesti Fed Kupa-mérkõzéseken is eredményesen fogok szerepelni a hazai közönség elõtt.”
„Érthetetlen számomra, ami történt” – mondta Kuhárszky Zoltán, Szávay edzõje az MTI-nek. „Az elsõ játszmában Ági remekül játszott, aztán a folytatásban mindjárt ütött egy kettõshibát, és szinte egyik pillanatról a másikra szétesett a játéka. Ettõl kezdve csak küzdött, és bár volt esélye arra, hogy nyerjen, végül nem sikerült továbbjutnia.”
Kuhárszky még elmondta, hogy Szávay a többszörös Grand Slam-gyõztes indiai Leander Paes oldalán vegyes párosban is pályára lép majd.
Az már korábban eldõlt, hogy a magyar teniszezõ nõi párosban az orosz Marija Kirilenkóval szerepel, és a Lindsay Davenport, Daniela Hantuchova amerikai, szlovák kettõs ellen kezd.
sportfm.hu
