Connect with us

Kerekesszékes tenisz: Bíztató formában Peking elõtt a legjobb magyar

Nincs kategorizálva

Kerekesszékes tenisz: Bíztató formában Peking elõtt a legjobb magyar

Farkas László a legjobb magyar teniszezõ, a világranglistán a huszadik hely környékén tanyázik. A paralimpián eddig a nyolcaddöntõ a legjobb helyezése, de állítja, Pekingben szerencsés sorsolással akár a negyeddöntõbe is bejuthat.

– Hogy áll a felkészüléssel?

– A vége felé tartok. Igazából különösebben nagy felkészülés nincs, mert én évente nagyon sokat versenyzem. Nekem ez a negyedik paralimpiám. Azt nem tudom, mennyire lehet formát idõzíteni a paralimpiára, de én nagyon sokat játszom. Ezen a héten csütörtökön is megyek Csehországba, a 20-i héten pedig Salzburgba egy versenyre, és majd szeptember 1-jén utazok ki. Elmondhatom, hogy a formám egyre javul!

– Így mire számít a pekingi játékokon?

– Nálunk egyéniben hatvannégy induló lesz, ami azt jelenti, hogy szeretnék a tizenhat közé bejutni, tehát szeretnék legalább három kört menni. Ha nagyon jó a sorsolásom és tényleg nagyon jól fogok játszani, akkor talán a legjobb nyolc közé is bejuthatok. Ez az, ami reális.

– Miért pont a teniszt választotta? Úgy tudom, hogy kosárlabdázott is…

– Igen, még kosárlabdázom is, most kezdõdnek megint az edzések, mert volt egy egyhónapos nyári szünet. Igazából azért választottam a teniszt, mert a kosárlabda ugye egy csapatsportág. Játszottam négy vagy öt éve, és soha nem volt elég jó csapatunk. Szerettem volna valami olyasmit csinálni, amiben sikereket lehet elérni. És a tenisz, az ilyen volt. A legelején nem ilyennek tûnt, mert még amatõrebb körülmények voltak, mint a kosárlabdában, de aztán kialakult. 1995-96. óta télen-nyáron tudok edzeni, és 1997. óta tíz-tizenöt világranglista versenyen tudok elindulni. És sikeres vagyok benne.

– Az elsõ húszban mindig benne volt…

– Igen… Hát, most huszonegyedik vagyok, de ez hetente változik, tehát ez nem egy rossz eredmény. Négyszáz fõs világranglistánk van, abból huszonegyediknek lenni egészen jó.

– Milyen emlékei vannak az elõzõ három paralimpiáról?

– A leghatásosabb Sydney volt, fõleg az után, hogy Atlanta nagyon gyengén sikerült, gyenge volt a szervezés. A Sydney-i paralimpia nagyon jó volt, bár ott volt a legrosszabb az eredményem, ott az elsõ körben kizuhantam. Eredmény szempontjából a legjobb Athén volt, ott a tizenhat között estem ki. Két dologért volt jó, egyrészt nem kellett tizenkét meg tizennyolc órát utazni, hogy kijussunk a paralimpiára, a másik meg, hogy kint volt a családom. A szüleim is kint tudtak lenni végig. Õk is nyaraltak, szeptember végén még jó idõ volt, tökéletes volt, az egész család jól érezte magát.

– Melyik eredményére a legbüszkébb?

– Athénra. Ott tizenhat közé jutottam, a második körben a korábbi bronzérmest vertem meg. Jó is volt a játék, az egész jól összejött.

– Mik a tervei Peking utánra?

– Igazából most megint úgy érzem, hogy van kedvem játszani. Tavaly volt egy idõszak, amikor nagyon rossz passzban voltam, kicsit megcsömörlöttem. Nem is tudom… Meguntam. Volt egy hónap, amikor eldobtam az ütõt, és nem is akartam hozzáérni. Az a baj, hogy a teniszben én az ötvenkét hétbõl ötven hetet végig edzem, vagy játszom, körülbelül két hetet hagyok ki, az egyik a karácsony és a szilveszter közötti idõszak, illetve vannak három-négy napok, ezek a sátorátállások, amikor a teniszpályát befedik, és akkor pár napig nem tudok játszani. Ezek a kihagyások. A többi idõszakban végig edzem. Meg néha szoktam menni nyaralni, de azt nagyon ritkán. Peking után is szeretném folytatni a teniszezést. Erõvel még bírom, kedvem van, aztán majd kiderül…

– Edzõsködést vállalna?

– Hosszútávon igazából nem edzõsködni szeretnék, hanem fiatalokkal foglalkozni. Jelenleg a Mexikói úton épül az új sportcsarnok, az általános iskola sportcsarnoka, ahol talán majd el lehet kezdeni minitenisszel foglalkozni. Edzõsködéshez el kell végezni egy iskolát. Ez is a terveim között van, de elõször a gyerekekkel való foglalkozás, mert szerintem ezzel lehet a legtöbbet kezdeni. Egy kis utánpótlás nevelés, olyan helyeken, ahol tényleg van utánpótlás. Igaz, hogy a Mexikói úton egyre több a súlyosan fogyatékos, akik nehezebben mozognak, de hátha valami kialakul ezzel az új sportcsarnoképítéssel.

– Mindezek mellett van valamennyi szabadideje?

– Ez jó kérdés. Én dolgozom is, reggelente edzem nyolc-kilenc körül, utána megyek az irodába dolgozni, tizenegy-féltizenkettõre érek be, és ötig-hatig dolgozom, nyáron is. Hát nehéz… hétvégén van szabadidõm. Ilyenkor vagy pihenek otthon, szó szerint döglök… Vagy pedig a haverjaimmal elmegyünk valahova, szórakozni, nyáron a Balatonra, vagy kirándulni a családommal.

triunfo.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top