Connect with us

Nincs kategorizálva

Szávay:

Volt olyan pillanat, amikor Szávay Ágnes a világranglista-38. Cseng Csie ellen mindössze két pontra volt a továbbjutástól, ám végül három szettben (4:6, 6:3, 7:5), 2 óra 55 perces maratoni csatában mégis a hazai közönségkedvenc jutott 32 közé.

Szávay elmondása szerint javul a játéka

Szávay elmondása szerint javul a játéka

A magyar teniszezõt zavarták a sportágat nem igazán ismerõ kínaiak hangoskodásai, ám azt belátja, hogy ellenfele ezúttal jobb volt nála. A találkozó után az [origo]-nak is elmondta, mi lehetett a korai búcsú oka.

„Nagyon jó meccset játszottunk, de ellenfelem a fontos pillanatokban jobban teljesített” – foglalta össze röviden Szávay Ágnes a kínai Cseng Csie elleni teniszmeccsnek a lényegét, amelyet a papírforma szerint neki kellett volna nyernie – elvégre 27 hellyel elõrébb áll riválisánál a világranglistán -, mostanság azonban ritkán hozza a kötelezõt a tavalyi esztendõ legjobb magyar sportolója.

Pedig Bocskai József, a pekingi magyar teniszcsapat vezetõje és több magyar tudósító szerint is a közelmúltban mutatotthoz képest remekül teniszezett. Szávay ezzel nem teljesen ért egyet: „Az túlzás, hogy jól játszottam, az utóbbi idõkhöz képest kicsivel azért jobban, amit vehetünk éppen pozitív jelnek is – remélem, hogy a US Openre és New Havenre ez be is fog érni. De azért ennél még sokkal jobb is tudok lenni…”

Csie végig magas fordulaton pörgött, míg a 19 esztendõs magyar hol jobban, hol rosszabbul játszott ellenfelénél. Szerinte talán azért is nyerhetett a kínai, mert „sok ember drukkolt neki”. Úgy véli, a közönség nagyban befolyásolta a pályán látottakat, mert „bár Csiének nem volt könnyû játszania, mert a hazai pálya miatt eleve nagy volt rajta a nyomás, ám ami engem nagyon zavart, hogy a közönség azt sem tudta, mi az a tenisz. Labdamenet közben sziszegtek, pfújoltak, ordibáltak, sírt a baba és nem vitték ki, és még sorolhatnám. Elég kellemetlen így játszani, s ez talán az õ elõnye volt, mert majdnem az egész stadion érte kiabált. De azért sok magyar is volt a lelátón, akik próbáltak helytállni a tömeg ellen – nekik ezúttal is köszönöm a biztatást.”

A rivális villámgyors volt, szinte minden labdát elért: „Majdnem az összes kínai ilyen, nagyon jól mozognak és kontráznak, erre számítottam. Szerintem jól játszott ma, le a kalappal elõtte. Fontos helyzetekben jobban ütött, mint én, és meg tudta csinálni azt, amit eltervezett” – sóhajtott Szávay.

Már csak azért is sajnálja a kiesést, mert az olimpiát fontosnak tartja: „Nagyon sokat jelent számomra. Szomorú vagyok, hogy az elsõ körben kiestem, de próbálok optimista lenni a következõ versenyek s ugye a páros elõtt. Fel tudom pörgetni magam, bár annyira nem is kell, mert a most véget ért meccstõl még most is fel vagyok, és már nem is fogok leereszteni.”

Egy apró pozitívum: „Ma hûvös volt a korábbi napokhoz képest, s soha nem szokott, most izzadt a tenyerem, összességében szerencsém volt az idõjárással.”

Belülrõl így látta a csatát: „Nagyon sok olyan pontot buktam, ami az én kezemben volt, de Csie a jó oldalt választotta, és elütött mellettem. Attól függetlenül, hogy jól röptéztem, sokszor nehéz helyzetben is meg tudtam nyerni a pontokat, de sok esetben a rossz oldalra próbáltam elütni a labdát, õ pedig az alapvonalról sajnos elég jól ütötte el.”

A soltvadkerti teniszezõnõ kétszer állt fel 4-2-es hátrányból, és majdnem volt meccslabdája is (a harmadik szett végén csak két pont kellett volna neki a diadalhoz), de nem tudott élni a lehetõséggel – elmondása szerint a következõk miatt: „Amikor 5-4-re vezettem, egy kicsit túl passzív voltam, többet kellett volna vállalnom. Nem vállaltam el, amit kellett volna: belelépni, megütni a labdát és irányítani a játékot. Bíztam benne, hogy kicsit izgul vagy elrontja, s reméltem, ha hosszan elpörgetem a labdát, akkor az nekem jó, de nem, mert õ bevállalta. S bizony nem én rontottam el, hanem õ ütötte be.”

A kínait ismerõk szerint a vendéglátók kedvence talán élete formájában teniszezett, Szávay ezt nem erõsítette meg: „Csie Wimbledonban is nagyon jól játszott, az a meccs sokkal simább volt (ott is õ nyert – a szerk.). Sejtettem, hogy ez a talaj jobban fekszik majd nekem, talán nagyobbat pattannak a labdák. Azt nem tudom, hogy mennyi a maximum, amit nyújtani tud, de mindenképpen jól játszott ma.”

Az olimpia olyannyira fontos Szávay számára, hogy óriási csalódásnak tartaná, ha legalább párosban nem menne legalább egy kört: „Az ötkarikás verseny teljesen más, mint a többi tenisztorna, már gyerekkorom óta vártam, hogy szerepelhessek az olimpián, keményen készültem, úgyhogy tényleg szíven üt a korai búcsú. Ám teljes erõbedobással készülök, mindenképp szeretnék valamit megmutatni magamból, nem szeretnék úgy elmenni innen, hogy az elsõ körben kiestem egyéniben és párosban is.”

Szávay Ágnes Arn Grétával az oldalán, kedden azonnal javíthat Pekingben, a magyar duó ellenfele a japán Morita Ajumi, Szugijama Aj kettõs lesz.

origo.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top