Nincs kategorizálva
Enrique Iglesias szkeptikus jövõképe párjával, Anna Kurnyikovával
Enrique Iglesias elmondta, teniszcsillag barátnõje, Anna Kurnyikova nem valószínû, hogy hozzá megy feleségül és gyerekeket szül neki.
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Már régóta dúl a szerelem Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova között, most azonban kiderült, hogy az énekes szerint a kapcsolatnak nincs jövõje. A 33 éves spanyol elõadó elmondta, bár hat éve együtt van Annával, manapság azon gondolkozik, hogy szakít vele.
Ennek végtelenül egyszerû az oka, a pár életében ugyanis nem aktuális a családalapítás. Enrique azt mondta, „Az élet gyorsan elillan. A 20-as éveimre már alig emlékszem. Élni akarok. Ebbe bele tartozik a házasság és gyerekek, de nekem még nem. A nagypapámnak 92 éves korában is babája született. Õ egy olyan ember volt, aki tudta, hogyan kell élni.”
„Ketyeg Anna órája, de azt hiszem, õ sem akar még gyerekeket. Egyszer egy nap errõl beszélgettünk, és azt mondta, nem jönne hozzám feleségül. Komolyan gondolta. Szerinte én egy olyan pasi vagyok, aki csak néhány évig van vele, aztán elhagy. Megértem õt, mert igazából számomra õ álmaim nõje. Ezért vagyok vele. Ha holnap elhagy, mihez kezdek? Neki nem lenne probléma másik férfit találni és megházasodni.”
Enrique egyébként alapvetõleg kételkedik a házasságban. „Az emberek állandóan szakítanak. A valóságban az emberek összeházasodnak, aztán ha megunják egymást, elválnak.” Azonban amennyiben mégis összeházasodna a bájos Annával, nem kerítene nagy felhajtást körülötte. „Amennyiben Annának és nekem lenne közös utódunk, nem biztos, hogy a frigy olyan fontos lenne. Még ha egybekötnénk is az életünket, azt is Vegasban tennénk. De Anna nem menne feleségül egy magamfajtához, akkor sem, ha tényleg megkérném a kezét,” mesélte az énekes.
pophalo.hu
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)