Connect with us

A születésnapján is edzett Szávay Ági

Nincs kategorizálva

A születésnapján is edzett Szávay Ági

A szurkolók és a sportolók nagy részével ellentétben a teniszvilág legjobbjai nem pihenhettek az ünnepi napok alatt, így Szávay Ágnes is készül a hamarosan induló új szezonra.

Szávay Ágnes

Szávay Ágnes

Az elsõ számú magyar klasszis pedig jeles „mérföldkõhöz” érkezett, átlépett a tinédzserkorból, de ezt is kõkemény edzéssel köszöntötte.

A floridai edzõtábor után Budapesten folytatta a felkészülést a következõ idényre a legjobb magyar teniszezõ. Edzõje, Kuhárszky Zoltán az ünnepek alatt sem engedte teljesen leállni, Karácsonykor is naponta négyszer tréningeztek. Nem volt ez másképp hétfõn sem, Ági 20. születésnapján. A Csömöri úton gyakorolt, azért itt, mert keménypályán készül az elsõ versenyekre.

„A floridai hetek nagyon hasznosak voltak. A hazaérkezés után, a TF-en, a mûszeres vizsgálatok végén nagyon megdicsérték Ágit, látszik rajta az elvégzett munka.

A játéka még nem tökéletes, elég hullámzó, ha valami nem sikerül, hajlamos elkedvtelenedni, pedig a nehezebb melót, a fizikális edzéseket nagy akarással, becsülettel csinálta. Az biztató, hogy leraktuk az alapokat, van mire építkezni és remélem, rövidesen a pályán is a töretlen elszántság, hit lesz jellemzõ rá”- mondta Kuhárszky Zoltán.

A napokban az is eldõlt, hogy Ági jövõre is a válogatott rendelkezésére áll. „Örülök, hogy minden akadály elhárult és újra játszhatok a Fed-kupában. Mindig fontos volt számomra a válogatott és ez most sincs másképp. Meg kellett oldani pár dolgot, mert elég rosszul illeszkedik a naptárba a tallinni verseny, de szerencsére a szövetséggel együttmûködve sikerült”- magyarázta Szávay.

Az elsõ állomáson, a hagyományos hongkongi meghívásos viadalon Európa, Ázsia, Amerika és Oroszország csapata indul. Nincs abban semmi meglepõ, hogy a három földrész mellett az oroszok önálló csapattal nevezhetnek: a nõi világranglistán a top 50-ben tizenegy játékosuk szerepel.

Január hetedikén a Sarapova vezérelte orosz gárda az ázsiaiak ellen kezd a döntõbe jutásért. Az alsó ágon a világelsõ szerb Jankovics, az õt 2007-ben, Pekingben legyõzõ Szávay és a fiatal portugál Larcher De Brito alkotja az európai triót. Az elsõ ellenfél amerikai együttesben Venus Williams mellett az argentin Gisela Dulko és a tizenhét éves, kaliforniai Coco Vandeweghe a kiválasztott. Az elõdöntõ két egyéni és egy páros találkozóból áll. Az aranyfináléban mindkét egyéni játékos megmérkõzik az ellenfél legjobbjaival, tehát ott DK-rendszerben, négy egyéni és egy páros meccs lesz.

Mind a négy csapatban a harmadik számú játékos egy feltörekvõ tehetség, õk csak párosban lépnek pályára, illetve a hivatalos nyitány elõtt két nappal nekik is rendeznek két egyéni bemutató mérkõzést. A mindössze tizenöt éves, lisszaboni Larcher De Brito például az idén januárban 19. volt az ITF junior világranglistáján, de a folytatásban a WTA Tourra koncentrált és a 2008-as szezont a 124. helyen zárta a felnõttek között. Nem véletlenül képviseli tehát Európát a legígéretesebb fiatalok kategóriájában.

Szávay programjáról egyelõre annyit lehet tudni, hogy január 8-án játssza az elsõ meccsét és helyi idõ szerint (hét órával elõttünk járnak) este tíz elõtt szinte biztos, hogy nem lép pályára Dulko ellen. A csinos, huszonhárom éves argentin 2007-ben, Budapesten, salakon 6:2, 6:1-re nyert Ági ellen. Amennyiben sikerül legyõzni az amerikaiakat, akkor 9-10-én két további egyéni találkozó vár a legjobb magyar teniszezõre. Ha a harmadik helyért folytatják, akkor csak egy újabb mérkõzése lesz: az orosz Zvonarjeva vagy az indiai Mirza ellen, velük korábban nem találkozott.

sporthirado.hu

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top