Nincs kategorizálva
Saját internetes televíziót indított Boris Becker
Bepillantást enged életébe Boris Becker; a korábbi teniszcsillag saját internetes televíziót indított, amely csütörtöktõl mutatja be üzleti- és magánéletének pillanatait.

Boris Becker
A projekttel „vegyes párost” játszik a háromszoros wimbledoni bajnok, aki egyfelõl még inkább ki akarja aknázni ismertségét a reklámbevételek szempontjából, másfelõl saját maga akarja formálni a nyilvánosságban róla kialakult képet. „Azt hiszem, a 2009-es Becker más, mint amit a közönség gondol” – fogalmazott a sokat szereplõ teniszezõ.
Éppen ezért saját maga vette a kezébe a kezdeményezést, így valóban azt mutathatja be a közönségnek, hogy ki õ, és hogy él. Mint mondta, sokat változott, és nem akar mindig a múltjával, és a sportolói sikereivel kapcsolatos kérdésekre válaszolgatni. A tervet nem tartja magamutogatásnak, és biztosította a közönséget arról, hogy önkritikus ember. Bevallása szerint ugyanakkor sokat nevet, ami szerinte különösen fontos ezekben a gazdaságilag nehéz idõkben.
nepszava.hu
