Nincs kategorizálva
Szávay Ágnes legyõzte a betegséget is
Az elsõ számú magyar teniszezõ a hét elején még megfázással küzdött, de így is sikerült eljutnia a harmadik fordulóig a Roland Garroson, és a gyõzelmek után már a betegség is elmúlt.
Szávay Ágnes remek keddi gyõzelme után blogján mesélt az elmúlt napok mérkõzéseirõl, illetve a betegségérõl, ami a kezelésnek hála már a múlté.
„Szerencsére egyre jobban és jobban vagyok, tegnap fejeztem be az antibiotikum szedését, remélem, mostantól semmi bajom nem lesz. Tegnap ugyan elkezdtem köhögni, most az zavar kicsit, de úgy érzem, minden nap egyre több erõm van és most már akár egy döntõ szettet is végig tudnék játszani. Az elsõ mérkõzés, Dentoni ellen nem volt túl acélos. Nem játszottam igazán jól, de szerencsére kiküzdöttem. Elég küzdõs mérkõzés volt, a lány keveset hibázott és kellemetlenül emelgette fel a labdákat, tehát nem volt egyszerû. Ráadásul nagyon meleg is volt, akkor még ennyire sem voltam jól. Nagyon örülök, hogy azon a mérkõzésen túl tudtam jutni.
A párosban, ahhoz képest, hogy elõször játszottunk Dulkoval, szuperül mûködött minden, szinte végig röhögtük a meccset, amihez az kellett, hogy nagyon jól ment a játék együtt. Úgy gondolom, hogy ez a jövõben is egy jó páros lehet. Elvileg holnap kellene újra játszanunk, nem tudom, kiírnak-e. A Williams lányok az ellenfeleink, ha este nyernek. Jó lesz velük játszani, salakon talán kicsit több esélyünk van, mint keménypályán, de ellenük nagyon nehéz.
Nem volt mérvadó, hogy tavaly Miamiban kikaptam Vesznyinától, mert akkor egy nagyon rossz sorozat közepén, végén jártam, sorozatban kaptam ki az elsõ kanyarban. Ráadásul keménypálya volt, ami neki sokkal jobban fekszik. A salak nekem kedvezett, az én játékomnak sokkal jobb. Nem nyomasztott semmi, nem éreztem terhet a vállaimon, nyugodtan teniszeztem, ezért is tudtam ilyen jól játszani. De megmondom õszintén, azt azért én se hittem, hogy ennyire sima lesz. Az elején egy-két fontos gémet megnyertem, el tudtam menni 5:2-re, az nagyon fontos volt. Tudtam tartani a szintemet, sõt még jobban is játszottam a második szettben, õ meg egy kicsit megtört, egyre többet hibázott és a kettõ együtt eredményezte a 6:0-s második szettet. Az is kedvezett, a betegségem miatt, hogy hûvösebb volt, mint hétfõn.
Átmenthetõ ez a forma péntekre, sõt szeretnék még jobban játszani. Ha Venus ellen kell pályára lépnem, az biztos, nem lesz ilyen egyszerû, biztos, nem fog ennyi hibával megajándékozni. Mindenképp segít a legutóbbi, acapulcói meccsünk tapasztalata. Azt leszámítva, hogy ott még nem játszottam igazán jól. Elõtte volt az a nagyon mély gödör, amibõl elég nehezen másztam ki. De jó meccset játszottunk, három szettben kaptam ki. Õ is egy olyan játékos, akit salakon sokkal könnyebb elkapni, mint keménypályán.
Elõször vagyok egy Grand Slamen edzõ nélkül, de teljesen jól érzem magam. Vannak ugyan pillanatok, amikor hiányzik, de van, amikor egyáltalán nem. Elég mérkõzést játszottam már a WTA Tour-on, van elég tapasztalatom, hogy mit kell játszanom. Úgyis én vagyok az, akinek a pályán el kell dönteni, adott helyzetekben, mi a legjobb. Ha egy edzõ meg is mondja a meccs elõtt a taktikát, azért az nagyon sokszor változik meccs közben. Így, hogy nincs edzõm jobban rá is vagyok kényszerítve, hogy gondolkodjak, ne kívülrõl várjam a segítséget, tehát ez sokszor még hasznos is. De nem arra készülök, hogy nem lesz többet edzõm. Szeretném megtalálni a megfelelõ embert” – írta honlapján a teniszezõ.
samsungsport.hu
