Connect with us

Római Vakáció (I. rész)

Nincs kategorizálva

Római Vakáció (I. rész)

Merthogy nekem ez az. Kikapcsolódás, pihenés. Még akkor is, ha a kedvencem nem tudja megvédeni a címét, és Ági 3 órás idegõrlõ csatáján úgy berekedtem, hogy azóta is jelbeszéddel kommunikálok.

Az 1. kiemelt svájci, Patty Schnyder eddig sikeresen vette az akadályokat.

Az 1. kiemelt svájci, Patty Schnyder eddig sikeresen vette az akadályokat.

2009. június 6. hétfõ délután 14 óra. Megkezdõdik a budapesti WTA SE Tour verseny fõtáblája a Római Teniszakadémián. Nem elõször tettem tiszteletemet az eseményen, és ahogy mindig most is gazdagodtam pozitív és negatív élményekkel egyaránt.
Elsõként szeretném megemlíteni, hogy mennyire örömteli dolog, hogy egyáltalán láthatunk ilyen magas szintû teniszt hazánkban.
Másodszor, hogy már majdnem teljes egészében felépült egy csinos centerpálya -vasárnaptól hivatalosan is Asbóth József stadion – ami igencsak nagy elõrelépés a mobillelátókhoz képest.

Ami lelombozó, az hogy míg tavaly megengedték hogy bevigyük az otthonról hozott italt (sõt még most elsõ nap is), kedden már minden táskát átkutattak, és kivetették a palackos üdítõket, vizeket – mondván veszélyes a játékosokra nézve. Na mert ha ott veszed meg azzal tényleg nem tudod megdobni… már ha egyáltalán ilyesmi eszébe jut valakinek. Az ásványvíz fél literje 250 Ft, az üdítõ 300 Ft.

Viszont dicséretes hogy tavalyhoz képest a jegyárak nem változtak.

A mellékhelyiségrõl nem nyilatkoznék… nem jártam még ott, azonban láttam már róla képet, és csak annyit mondanék – under construction -.

A felhozatalra nem nagyon lehet panaszunk… 8 Top50es játékos egy közvetlen Wimbledon utáni salakos(!) tornán igazán figyelemreméltó.
A kiemeltek sorrendben: Patty Schnyder, Alizé Cornet (egyéni-páros címvédõ), Sybille Bammer, Szávay Ági, Alisa Kleybanova, Alona Bondarenko, Sara Errani és Lucie Safarova.

Amikor elõször végigböngésztem a névsort, bevallom kicsit csalódtam, hogy a tavalyi döntõs Klepac nem jött el, de azóta utánanéztem és valószínûleg sérült, vagy motivációs problémákkal küzd, mert április óta nem játszott.

A fõtáblán 3 magyar (Szávay Ági, Marosi Kati és Arn Gréta) illetve egy svájci-magyar (Bacsinszky Timi) foglalt helyet, utóbbi a selejtezõbõl küzdötte fel magát.
Sajnos a sorsolás úgy hozta hogy a tavalyi meglepetés-negyeddöntõs Marosi és a Klepactól vereséget szenvedett Szávay egymás ellen léptek pályára az 1. fordulóban. Ági magabiztos játékkal 6-1 6-1re hozta a mérkõzést és ezzel egy lépéssel beljebb került 2007es elõdöntõs szereplésének beállításától/megdöntésétõl. Arn Gréta kikapott a román Ioana Raluca Olarutól, Bacsinszky Timi viszont meglepetésre búcsúztatta a 7. kiemelt Sara Erranit mégpedig szetthátrányból felállva. (Az olasz egyébként tavaly a budapesti torna helyett a palermóit választotta, amit meg is nyert.)
Egy másik kiemelt is a nyitókörben búcsúzott. Lucie Safarova (8.) a szintén selejtezõs, horvát Petra Martictól kapott ki egy szoros és egy nagyon sima szettben.
Egyébként a tavalyihoz képest már az elsõ 2 nap meccsei is színvonalasabbnak tûntek. Én többnyire a centerpálya mérkõzéseit követem figyelemmel, de néha kiülök az 5ös pálya lelátójára, ami hihetetlenül családias, és éppenséggel van hogy jobb meccset kap el az ember mint a stadionban.

Szerdán a kétnapi hõség után, felüdülést nyújtott a borult, kissé szeles idõ. Már a 16 között meccseltek a lányok, és rögtön meglepetéssel kezdõdött a nap. A címvédõ Alizé Cornet álmoskásan kezdett, majd bele is ragadt az alárendelt szerepbe, miután az izraeli Shahar Peer egyértelmûen megmutatta, miért is volt õ még nem olyan rég Top20as játékos. Minden labdát megtámadott, ütötte õket amilyen szögbõl csak tudta. Kitartó, egyenletes teljesítményének gyümölcse: 6-2 6-0 a 2. kiemelt ellen. Ezek után a Gallovits-Bammer meccs következett és bár a 31 éves osztrák fonákja remekül mûködött, a rendkívül gyors román lány a 2. szettre felvette a ritmust és megfordította a meccset. A döntõ szettben már látszott a fizikai fölénye, pontos ejtéseivel behívta ellenfelét a hálóhoz és könnyedén ütötte el mellette a labdákat. A nap másik két egyéni mérkõzésén Petra Martic Safarova után az orosz Mariya Koryttsevat is búcsúztatta, míg Alona Bondarenko 3 szoros szettben jutott 8 közé a román Olaru ellen.

Párosban a Szávay testvérek még hétfõn elkezdték a meccsüket, ám az esõ közbeszólt, így szerdán fejezték be. Ellenfeleik az Olaru – Koryttseva kettõs voltak. A 15 éves Blanka eleinte meg volt szeppenve, de lassacskán megnyugodott. A 2. szettben 3-0ra vezettek a magyar lányok, azonban elõnyüket nem tudták megtartani. Véleményem szerint Ági kicsit sokat vállalt és ez megbosszulta magát. Így elsõre nem olyan rossz ez. Végeredmény: 1-6 3-6.

Csütörtökön Bacsinszky Timivel kezdõdött a nap. A nagy csatában idejutó Timi az osztrák Patricia Mayr ellen vívta a center elsõ meccsét. Mayr 6-0ra nyerte az 1. szettet, és szinte hibátlan támadóteniszt mutatott be. Timi azonban felállt a padlóról, egyre jobban játszott és ugyan az osztrák hibáinak is köszönhetõen de már zsinórban 2. meccsét nyerte döntõszettben. Eközben az 5ös pályán az 5. kiemelt Alisa Kleybanova a nemkiemelt Bondarenko nõvérrel, Katerynaval meccselt. Méghozzá elég nagyot. Ha picivel is de az orosz nyert: 4-6 6-4 6-4.

Délután 3 órára nagyjából 2000 ember gyûlt össze a centerpálya lelátóin, hogy Szávay Ági és a 2000-es gyõztes Tathiana Garbin meccsét lássák. Talán nem a kifejezetten színvonalas játékról marad emlékezetes ez a mérkõzés – bár nem egy szép kereszt nyerõt láthattunk, na meg néhány ejtést Ágitól – hanem a gyõzni akarásról, amit ma Ági mutatott. Megkockáztatom, még sosem láttam ennyire igyekezni és csúszni-mászni a pályán. Nyilván benne volt a tavalyi blama, meg az hogy gyakorlatilag ez a torna rá épül, és ez hatalmas teher. Ma is majdnem belebukott, DE fel tudott állni (4-0ról az elsõ szettben). Õ irányította a játékot, és ha kicsit pontosabb, 2 szettben is befejezhette volna. 3 óra 7 perc után azonban a közönség, akik remek hangulatot varázsoltak a pályára, állva tapsolt a magyar lánynak, és ellenfelének.
Eredmény: 7-6(2) 5-7 7-5
A nap zárómeccsén aztán Patty Schnydert jóval kevesebben nézték a másik olasz, Camerin ellen. A svájci magabiztos, jó játékkal alig több mint 1 óra alatt 6-3 6-2re nyert és ezzel kialakult a legjobb 8 mezõnye.

Folytatása következik….

Addig is mindenkinek tanácsolom hogy nézzen ki ha tud, mindenképp érdemes.

Pék Gyuri

Kérdések, javaslatok, javítások, kritikák: giorgio_boy@mailbox.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top