Connect with us

Kétévesen nyer teniszversenyeket a csodagyerek

Nincs kategorizálva

Kétévesen nyer teniszversenyeket a csodagyerek

Már arról hangzatos cikkek születhetnének, hogy egy kétéves gyerek 10 percnél tovább képes koncentrálni valamire. Jonah Ziff azonban ennél többre is képes ebben a korban: hatéves gyerekeket gyõz le teniszben.

A két éves Johan

A két éves Johan

Valahol azért egy kicsit morbid az a szülõi hozzáállás, hogy valaki hetente négyszer teniszoktatásra viszi a kétéves gyermekét. Jonah Ziff szülei ezt tették, igaz, a kicsi magától kezdett ütögetni – teniszlabdákat egy falhoz, miközben testvérei tenisziskolába jártak.

„Jonah egy csodagyerek. Egyszercsak felkapott egy ütõt. Más ebben a korban még azt sem tudja, hogy kell kézbevenni, õ pedig már parádés tenyereseket és fonákokat ütött. Persze azt gondoltuk, hogy ez csak véletlen lehet, de többször is megismételte, ugyanolyan tökéletesen. Valami tehát biztosan van benne, a hatéveseket simán leveri” – nyilatkozta az édesapja.

„Ebben a korban az is nagy szó, ha egy gyerek képes 10 percig koncentrálni valamire. Õ egy természetes tehetség, hiszen amit mondok neki, nem érti meg, nem tudjuk kijavítani a hibáit, õ reflexbõl játszik. Még sokra viszi” – tette hozzá a család edzõje. Jonah elõször testvéreit (összesen heten vannak) látta játszani, ám bizonyára többre viszi, mint õk.

bulvarsport.hu

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top