Nincs kategorizálva
Agassi drogozott, majd hazudott, hogy megússza
Részletes vallomást tett önéletrajzi könyvében a volt teniszsztár Andre Agassi arról, hogyan élt kábítószerrel, illetve tussolta el pozitív doppingtesztjét hazugságokkal.

Andre Agassi õszinte vallomása
„Kiöntött egy keveset a dohányzóasztalra, én pedig felszippantottam. A heverõn hátradõlve rögtön megbántam az egészet, de aztán olyan eufória tört rám, amely minden negatív gondolatot kisöpört a fejembõl. Soha nem éreztem ennyire élettelinek, energikusnak magam. A pincétõl a padlásig kitakarítottam a házat, leporoltam a bútorokat, megcsináltam az ágyakat.”
Késõbb a nyolc Grand Slam-trófeával büszkélkedõ zseni a New York-i repülõtéren értesült róla, hogy pozitív lett a doppingtesztje. Elmondása szerint olyan volt, mintha halálos betegségérõl szerzett volna tudomást, ezért azt hazudta az ATP-nek írt levelében, hogy véletlenül beleivott asszisztensének „feljavított” italába.
„Szégyelltem magam, és megfogadtam, hogy ezzel vége a történetnek. Szerencsére az ATP szemet hunyt a dolog felett” – írja könyvében a sportág 2006-ban visszavonult fenegyereke.
Félelmei nem voltak alaptalanok, amit két késõbbi eset is példáz: 2007-ben Martina Hingis kétéves eltiltást kapott kokainhasználatért, míg idén júliusban Richard Gasquet két hónappal megúszta a pozitív drogtesztet.
A francia játékos azzal védekezett, hogy akkor került a szervezetébe a kokain, amikor megcsókolt egy nõt egy szórakozóhelyen.
John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke magyarázatot vár az ATP-tõl, hogy Agassi miként úszhatta meg a doppingolásért járó büntetést. A sportvezetõ egyben csalódottságának adott hangot, hogy Agassi a múltban ilyen dolgokat követett el, pedig mint a fiatalok példaképe éppen neki kellene felhívnia a figyelmet a dopping veszélyeire.
origo.hu
