Nincs kategorizálva
Justine Henin Brisbane-ben tér vissza
Brisbane-ben indul újra hivatalos tornán Justine Henin, a korábbi világelsõ belga teniszklasszis. A 27 éves versenyzõ célja, hogy megnyerje a wimbledoni tornát, ez ugyanis hiányzik még a trófeagyûjteményébõl.
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Justine Henin Brisbane-ben indul újra tenisztornán, és edzõje, Carlos Rodriguez tájékoztatása szerint már felvette a kapcsolatot a szervezõkkel szabadkártya ügyében.
„Nagyszerû lenne, ha a két visszatérõ belga teniszklasszis szerepelne Brisbane-ben” – nyilatkozta a torna igazgatója, Steve Ayles. Henin mellett ugyanis a US Opent 2009-ben megnyerõ Kim Clijsters is indul, valamint ott lesz a mezõnyben még a szintén korábbi világelsõ Ana Ivanovics, a férfiaknál pedig Andy Roddick.
A 27 éves Henin 2008-ban jelentette be visszavonulását 41 WTA-tornagyõzelem után. De nem sokkal Clijsters New York-i gyõzelme után már a visszatérésrõl döntött.
Henin nagy célja egyébként, hogy megnyerje a wimbledoni tenisztornát, a Grand Slam-ek közül ugyanis egyedül itt nem tudott még nyerni. A belga klasszis hosszabb távra tervez, hiszen elmondása szerint a 2012-es londoni olimpiáig játszani szeretne.
NSO
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)