Nincs kategorizálva
Pennetta feladta Szávay ellen
Szávay Ágnes bejutott a moszkvai tenisztorna második fordulójába, miután a negyedik helyen kiemelt olasz Flavia Pennetta szerdán a második szettben lábsérülés miatt feladta ellene a mérkõzést.

Szávay Ágnes továbbjutott
A moszkvai összecsapás nem úgy indult, hogy Szávay szépít a mérlegen, ugyanis rögtön elvesztette adogatását. A 0:2-bõl néhány remek megoldást követõen nemsokára 3:2 lett, ám – az idõközben térdkötését lecseréltetõ – Pennetta újabb brékje után már 3:5 állt az eredményjelzõn. A 45 perces nyitójátszma végül 4:6-tal fejezõdött be.
A második felvonás az ellenfél hibáival és bátor Szávay-játékkal indult, melyen révén a Vasas büszkesége 3:0-ra elhúzott. A lábát húzó, 27 éves olasz ekkor jelezte, hogy fájdalmai miatt nem tudja folytatni a küzdelmet.
Szávay a nyolcaddöntõben a WTA-ranglistán 51., hazai közönség elõtt szereplõ Vera Dusevinával találkozik. A két játékos eddig kétszer csapott össze, párharcuk 1-1-re áll.
hirextra.hu
