Nincs kategorizálva
Költözik a Roland Garros
A Francia Tenisz Szövetség (FFT) jövõre nem a Roland Garros arénában rendezi meg a nemzetközi nyílt bajnokságot, ha a létesítmény bõvítését az elkövetkezendõ egy évben nem tudják elkezdeni.
A beruházást az év korábbi szakaszában fogadták el, és a kivitelezõt is megbízták már, azonban a párizsi városi tanács engedélyére még szükség van ahhoz, hogy az építkezést elkezdhessék.
„Úgy tûnik, hogy a polgármester és csapata ellenségesen áll a terveinkhez, pedig korábban nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést – mondta Gilbert Ysern, az FFT általános igazgatója. – A környék lakossága ráadásul szintén ellenzi az építkezést, ezért arra kényszerülünk, hogy más lehetõséget keressünk, s elhagyjuk az eddigi helyszínt.”
Májusban a francia szövetség bejelentette, hogy 2013-tól, vagy 2014-tól új centerpálya lesz a Roland Garroson, amelyre behúzható tetõt építenek. A párizsi városi tanács és a francia kormány 20-20 millió dollárral járult volna hozzá az összesen 120 millió euróba kerülõ beruházáshoz.
A szintén a Grand Slam-sorozatba tartozó Australian Openen két tetõvel ellátott pálya áll a teniszezõk rendelkezésére, a wimbledoni centerpályán pedig idén leplezték le az új, átlátszó és behúzható tetõt.
XLsport – MTI
