Nincs kategorizálva
Davigyenko szárnyalt, Federer megizzadt, Söderling kiesett
Nagyon könnyen jutott be a második fordulóba, azaz a legjobb 64 közé Nyikolaj Davigyenko az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Robin Söderling meglepetésre máris kiesett
Az orosz teniszezõ – aki október óta négy tornát nyert meg – a mérkõzés után úgy nyilatkozott, hogy most hirtelen mindenki fél tõle.
„Ez érdekes, egyben számomra elõnyös helyzet. Önbizalmat meríthetek belõle, már csak azért is, mert úgy érzem, most bárkit képes vagyok legyõzni. Már nem csak az alapvonalon játszom, igyekszem gyakran bemenni a hálóhoz. Javult a szervám is, de szeretnék még gyorsabb lenni. Del Potro azt mondta, olyan vagyok, mint a Playstation 3. Én Playstation 4 akarok lenni.”
Davigyenko szerint hamarosan vége annak az idõszaknak, amelyben mindig a svájci Roger Federerrõl vagy a spanyol Rafael Nadalról szól a történet, s ennek alátámasztására – a sajátjait kihagyva – a svéd Robin Söderling, az amerikai Andy Roddick és az argentin Juan Manuel del Potro sikereit említette.
Egyébként Roger Federer elsõ mérkõzése Melbourne-ben kissé megizzasztotta a világelsõt. Az orosz Igor Andrejevet csak négy szettben tudta legyõzni, miután az elsõ játszmát brékelõnybõl bukta el a svájci. A másodikban hamar kiegyenlített a világelsõ, majd jött az egy óráig tartó harmadik játszma, ahol az orosznak többször is volt szettlabdája, de egyiket sem tudta kihasználni, így Federer rövidítésben meg tudta nyerni ezt a szettet is. Az utolsó játszmát már igazán könnyedén hozta a világelsõ, egy játékot sem engedett ellenfelének.
Fernando Verdasco csak négy szettben tudott továbbjutni, míg nagy meglepetésre Tommy Robredo búcsúzott az Australian Opentõl.
Még nagyobb meglepetés, hogy a verseny nyolcadik kiemeltje, a svéd Robin Söderling dupla szett elõnybõl képes volt elveszteni a mérkõzést a 113. Marcel Granollers ellen.
Fabrice Santoro három játszmában kikapott a horvát Marin Cilictõl, de korántsem bánkódott, mivel 70-re növelte Grand Slam-tornáinak számát, s tette ezt négy évtizedben pályára lépve. A mindkét tekintetben világrekorder 37 éves teniszezõ novemberben vonult vissza, s csupán a szórakozás kedvéért, meg a kerekítésért utazott el Melbourne-be.
