Nincs kategorizálva
Henin drámai csatában gyõzte le Czinket
A hetedik helyen kiemelt Czink Melinda három játszmában, nagy csatában vereséget szenvedett a belga Justine Henintõl a brisbane-i tenisztorna 220 ezer dolláros nõi versenyében.

Czink Melinda közel állt a bravúrhoz
Az elsõ szett azonban nem úgy indult, ahogy azt a magyar játékos szerette volna. Czink nagyon idegesen játszott, rögtön brékhátrányba került, és bár Henin sem szervált tökéletesen (kétszer is elbukta a saját adogatását, és csak 45 százalékban tudott pontot csinálni az elsõ szerváiból), így is megnyerte az elsõ szettet 6:2-re.
A folytatásban a világranglistán 37. helyen álló Czink sokkal magabiztosabbá vált a saját adogatásainál, egyszer pedig elvette ellenfele szervajátékát, így 6:3-mal egyenlített.
A döntõ szett elején azonban ismét Henin akarata érvényesült. A belga játékos korai brék után elõnybe került, innentõl pedig már csak a saját szerváira kellett koncentrálnia, ám hibázott, így a hatalmas akaraterõvel teniszezõ Czink egyenlített.
Ezt követõen Henin hozta a saját szerváját, és a belga 5:4-es vezetésénél Czink nagyon megszenvedett, hogy meccsben maradhasson – de sikerült neki. 5:5, majd 6:6 után jött a rövidítés, amelyben a 41 WTA-tornagyõzelmet számláló belga volt a jobb (Henin 7–5-re nyerte a rövidítést), így végül hatalmas csatában, 2 óra 21 perc alatt 6:2, 3:6, 7:6-ra gyõzött.
Henin tehát a visszatérése utáni elsõ tornáján rögtön a legjobb négy közé jutott, ahol a szerb Ana Ivanovics vár rá. Czink a párosban vigasztalódhat, ahol a spanyol Arantxa Parra Santonja oldalán már bejutott a legjobb négy közé. Az elõdöntõben a Szávay Ágneséket búcsúztató ausztrál Anastasia Rodionova és húga, az orosz színekben induló Arina Rogyionova alkotta kettõssel találkozik.
NSO
