Connect with us

Serena Williams elõdöntõs

Nincs kategorizálva

Serena Williams elõdöntõs

Serena Williams érvényesítette a papírformát és bejutott a legjobb négy közé az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, miután vesztett állásból gyõzte le a fehérorosz Viktorija Azarenkát.

Miután Venus kiesett a negyeddöntõben Serenára várt a feladat, hogy megmentse a Williams lányok becsületét, sokáig azonban itt is úgy tûnt, hogy az elõzetesen esélytelenebbnek tartott Azarenka kerül be a legjobb négy közé.

Azarenka már 6:4, 4:0-ra is vezetett, ekkor viszont történt valami, és az amerikai öt gémet nyert egymás után, amivel visszajött a mérkõzésbe. A rövidítésben és a harmadik szettben már a világelsõ dominált, és végül ha nehezen is, de behúzta a meccset.

Pedig Azarenka majdnem 80 százalékkal ütötte be az elsõ szerváit, a hálónál is jól röptézett, Serena viszont több mint kétszer annyi nyerõt ütött, mint ellenfele.

„Nem számítottam rá, hogy gyõzni fogok, amikor 0:4-re álltam a második játszmában. Igazság szerint arra gondoltam, hogy ha kikapok és veszítünk párosban is, melyik géppel megyek haza pénteken. Aztán csak összejött a siker. A közönség nagyon sokat segített, úgy érzem, készen állok a tornagyõzelemre” – nyilatkozta Serena Williams.

A fiatalabbik Williams lány, így bosszút állhat nõvérén, hiszen az elõdöntõben azzal a Na Li-vel játszik aki Venust ütötte el a továbbjutástól.

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top