Nincs kategorizálva
Balázs Attila bravúrja!
Újabb bravúrt, méghozzá most már kifejezetten nagy bravúrt vitt véghez Balázs Attila Ostravában.
A második fordulóban Jan Hernychet búcsúztatta, aki egyrészt hazai pályán játszott, másrészt a verseny harmadik kiemeltje, harmadrészt tavaly novemberben még tagja volt a Top 100-as elitnek (olyannyira, hogy esztendeje még az 59. helyen jegyezték a világranglistán a jelenleg 134. cseh játékost), negyedrészt pedig Hernych olyan sztárok ellen gyõzött már, mint Novak Djokovics vagy Andy Murray.
Most viszont esélye sem volt! A szerdai játéknap elsõ meccsét játszották Balázsék 11 órától, és végig a magyar fiú uralta a – számára kedvezõ – salakos pályát. Az elsõ játszmában mind a két lehetõségére kíméletlenül lecsapott, amikor esélye nyílt elvenni ellenfele adogatását, miközben a saját szerváját mindvégig magabiztosan õrizte, aztán a másodikban 2:0-ra is vezetett már, amikor Hernych rákapcsolt, és egyenlített. Ezzel azonban el is lõtte a puskaporát, mert nem tudott több játékot nyerni…
Ez Balázs Attila pályafutásának eddigi legnagyobb skalpja, de mivel a 7. kiemelt fehérorosz Uladzimir Ignatik is kiesett az ágáról, a további menetelés sem tûnik lehetetlennek a csehországi challengeren. Pláne ebben a formában! Eddigi szereplésével mindenesetre már 15 ATP-pontot kasszírozott – pontosan 15-tel többet, mint Mario Ancic, a horvátok kiválósága, a világranglista egykori hetedikje, aki sérülései és betegeskedése után többek közt ezen a viadalon szerette volna visszanyerni formáját.
NSO
