Connect with us

Újra itt a Federer – Nadal döntõ!

Nincs kategorizálva

Újra itt a Federer – Nadal döntõ!

Létrejött a sokak által várt álomdöntõ a madridi torna férfi egyesében, miután Roger Federer legyõzte David Ferrert, így készülhet Rafael Nadal ellen, akivel egy éve, ugyancsak a madridi tornán futott össze legutóbb – tétmérkõzésen persze.

Ferrer az eddigi Federer elleni sikereibõl nem sok erõt meríthetett, mivel nem volt neki ilyen, mind a kilencszer a svájci nyert kettejük összecsapásán.

A mérleg tehát nagyon egyoldalú, a mostani elsõ szett ezzel szemben rendkívül szoros volt, 5:5-ig mindketten hozni tudták adogatójátékukat, ami fõleg Ferrer részérõl volt bravúrosnak mondható, mivel öt bréklabdát is hárítania kellett ehhez.

Mondhatni, hiába tette, mivel a 11. játékban elbukta szerváját, Federer pedig hozta a sajátját, így 7:5-tel az övé lett a nyitó felvonás.

Nem lett volna meglepõ, ha a spanyol ellenállása ezután megtörik, ám nem így történt. Az addig egészen kiválóan adogató Federer 2:1-es Ferrer-vezetésnél 0:30-nál kettõs hibát ütött, és bár az elsõ két bréklabdát még hárította, a harmadikat nem tudta. Ez a játék pedig döntõnek bizonyult, kis elõnyét ugyanis végigvitte a spanyol, aki így 6:3-mal egyenlített.

A döntõ játszmában azonban ismét a svájci volt a jobb, aki 4:3-nál egy csodás tenyeressel bréklabdához jutott, majd egy újabbal a gyõzelem küszöbére került. Nem is volt már innen visszaút Ferrernek, a világelsõ hozta adogatását, így döntõbe jutott, amelyben csakúgy, mint tavaly, az idén is Rafael Nadal lesz az ellenfele. Egymás elleni mérlegük a spanyol felé billen (13–7), ám legutóbb – 2009-ben Madridban – Federer gyõzött.

Kíváncsian várjuk, mit hoz a klasszikus párharc újabb felvonása.

NSO

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

Bulvár

Újabb botrány a Charlie Hebdótól

By 2018. június 24. vasárnap

Bulvár

Babos Tímea csomagjából is loptak Ferihegyen

By 2018. február 10. szombat
To Top