Nincs kategorizálva
Elhunyt a Magyar Tenisz Szövetség korábbi fõtitkára
Életének hetvenötödik évében, 2010. június 4-én hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Zentai Ferenc, aki a Magyar Tenisz Szövetség fõtitkára volt 1977 és 1990 között.
Zentai Ferenc 1960-ban a Vasas versenyzõjeként magyar bajnoki címet nyert párosban. Késõbb edzõként tevékenykedett a sportágban, majd a Vasas sportiskoláját vezette, és a válogatott utánpótlását irányította, mielõtt a Galea junioregyüttes vezetõje lett.
1974-ben addigi edzõi munkája elismeréseként mesteredzõi díjat vehetett át. 1985-tõl négy éven keresztül a Fed-kupa-csapat kapitánya volt.
Búcsúztatására 2010. július 2-án, a máriaremetei Kisboldogasszony bazilikában kerül sor. Zentai Ferencet a Magyar Tenisz Szövetség saját halottjának tekinti.
NSO
