Connect with us

Arn Gréta gyõzelemmel mutatkozott be a Rómain

Nincs kategorizálva

Arn Gréta gyõzelemmel mutatkozott be a Rómain

Bejutott a legjobb tizenhat közé a hetet a világranglista 109. helyén kezdõ Arn Gréta. A magyar teniszezõ 3:6, 6:0, 6:3-ra verte meg a fehérorosz Darija Kusztovát.

Arn a mérkõzés elején láthatóan nagyon izgult, és gyakran hibázott, ellenfelének pedig szinte minden bejött, s miután 3:2-nél elvette a magyar játékos adogatását, végig magabiztosan adogatva elvitte az elsõ játszmát. Azonban éppen eddig a pontig volt esélye, Arn ugyanis ezután jelentõsen feljavult, és sorozatban nyolc gémet nyerve gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

A magyar teniszezõ végül a vártnál kicsit nehezebben, 1 óra 44 perc alatt nyert.

„Az elején nagyon izgultam. Nehéz hazai közönség elõtt játszani, úgy éreztem, hogy óriási rajtam a nyomás. Ráadásul a fehérorosz lány szinte csak egyeneseket ütött, és minden bejött neki az elsõ játszmában. Tudtam, hogy ezt a játékot nem tudja végig hiba nélkül nyújtani, ráadásul feljavult a szervám a második szettre, így végül sikerült nyernem” – mondta Arn lapunknak a mérkõzés után, akinek második fordulós ellenfelét még nem ismerjük, hiszen a keddi programban szereplõ Ioana Raluca Olaru–Anabel Medina Garrigues meccs gyõztesével találkozik majd.

NSO

Continue Reading
Ez még érdekelhet...

Több innen: Nincs kategorizálva

  • Nincs kategorizálva

    Nadal elégedetlen, de bizakodik!

    By

    Rafael Nadal egy interjújában elmondta, hogy elégedetlen a teljesítményével, de abban bízik, hogy napról napra egyre...

  • Nincs kategorizálva

    Djokovics a Roland Garrost célozta meg!

    By

    A világranglista első helyén álló Novak Djokovics kijelentette, hogy a 2013-as esztendőben a Roland Garros megnyerése...

  • Nincs kategorizálva

    Gisela Dulko visszavonul

    By

    Befejezi pályafutását Gisela Dulko – jelentette be nyílt levélben a 27 éves teniszező. Az argentin játékos...

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top