Nincs kategorizálva
Szávay megvédheti címét, idén is döntõbe jutott
Szávay Ágnes három játszmában, 6:1, 5:7, 7:5-re legyõzte a második helyen kiemelt román Alexandra Dulgherut a budapesti WTA-tornán, ezzel bejutott a döntõbe, ahol a tavalyi döntõssel, Patty Schnyderrel találkozik.
A meccsen Szávay Ágnes kezdte az adogatást, és hamar elõnyhöz is jutott, sõt a második gém is pillanatok alatt az övé lett, miután Dulgheru is segítette õt hibáival. A román lányon – aki mindössze fél évvel fiatalabb Szávaynál – némi fásultság érzõdött, ami alighanem a tegnapi Anastasija Sevastova elleni háromszettes, gigászi csatájának volt a következménye.
Szávay már 15 perc után 4:0-ra vezetett, és annak rendje és módja szerint meg is nyerte az elsõ játszmát, köszönhetõen remek elsõ szerváinak és adogatójátékának.
A második szett elején hullámvölgybe került a magyar játékos, míg Dulgheru a játék minden elemében látványosan magára talált, a mérkõzés ezen szakaszában jobban is játszott, és gyakorlatilag az elsõ adandó alkalommal elvette Szávay adogatását, majd elhúzott 4:1-re.
A játszma közepén azonban Szávay nagyot küzdött, sikerült visszavennie az irányítást, Dulgherunak pedig meggyûlt a baja a hosszú labdamenetekkel. A román 4:2-es vezetésnél dühösen vette tudomásul, hogy elveszítette adogatását, Szávay ki is használta ellenfele zavarát, és a maga javára fordította az állást.
Sõt 5:4-nél már a mérkõzésért adogathatott a Vasas versenyzõje, ekkor azonban néhány hiba elég volt ahhoz, hogy ne tudja befejezni az összecsapást, és következett az újabb fordulat: Dulgheru 5:5 után két játékot is nyert, és 7:5-tel kiegyenlített.
A döntõ játszmában 2:2-ig egyik teniszezõnek sem sikerült hoznia az adogatását. Szávay nagyszerû ütései közé hibák csúsztak be, többször a labdamenet befejezésénél, ez is volt az oka annak, hogy kétszer sem sikerült megõrizni az elõnyt.
Miután Dulgheru hozta saját szerváját, a címvédõ magyar lány is összeszedte magát, így már 3:3 állt az eredményjelzõn. Dulgheru 4:3-as vezetésénél maratoni játék következett, a világranglistán 30. román hölgynek többször volt bréklabdája, de Szávay nagyon keményen küzdött, és egy nagyszerû nyerõ ütést követõen megnyerte adogatását (4:4).
Dulgeru is hozta adogatását, így Szávaynak a mérkõzésben maradásért kellett adogatnia. Ekkor remekül játszott a magyar lány, semmire nyerte a játékot, majd ellenfele adogatását is elvette, tehát már a meccsért szerválhatott. Ekkor ismét hosszú játék következett, többször is meccslabdánál hibázott Szávay, de végül megnyerte a mérkõzést.
A fináléban megismétlõdik a tavalyi párosítás, ugyanis a másik elõdöntõben Patty Schnyder Zuzana Ondráskovát gyõzte le 6:2, 4:6, 6:3-ra.
NSO
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)