Nincs kategorizálva
Szávay továbbjutott
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes másfél óra alatt két szettben, 7:5, 6:3-ra legyõzte az osztrák Yvonne Meusburgert, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a Budapesten zajló WTA-tornán.
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Két gyors brékkel indult a mérkõzés, amelyen egymás hibáiból éltek a játékosok. 3:3 után ismét Szávay tudta elvenni ellenfele adogatását, ám nem tudta megtartani az elõnyét, rögtön utána elvesztette a saját szerváját is. 5:5-nél ellenben megint jól koncentrált fogadóként, és ezúttal a saját játékában sem hibázott, 50 perc után megnyerve az elsõ szettet.
A második játszmában 2:0-ra elhúzott, de Meusburger innen még fel tudott állni. Szávay viszont egyre jobban belelendült, és rögtön elvette az osztrák lány adogatását, majd megtette ugyanezt 5:3-nál is, így másfél óra alatt megnyerte a meccset. Kérdés azonban, hogy ez a játék elég lesz-e a következõ körben a francia Alizé Cornet ellen.
Szávayn kívül a második helyen kiemelt román Alexandra Dulgheru és a cseh Zuzana Ondrásková is bejutott a budapesti WTA-torna negyeddöntõjébe. Ondrásková a hatodik helyen kiemelt olasz Roberta Vincit búcsúztatta két játszmában. Dulgheru, aki az orosz Anna Csakvetadzét gyõzte le, a negyeddöntõben Anastasija Sevastovával találkozik.
A svájci színekben versenyzõ Bacsinszky Tímea kétjátszmás, 6:0, 6:4-s vereséget szenvedett a francia Alize Cornet-tól, és kiesett. Bacsinszky a torna harmadik kiemeltje volt, az elsõ fordulóban a Wimbledonban juniorpárosban bajnoki címet szerzõ Babos Tímeát gyõzte le.
NSO
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)