Nincs kategorizálva
A játékosok tisztújítást akarnak a teniszszövetségben
Végre „megszólaltak” a játékosok is. A Magyar Teniszszövetségben október vége óta a sajtón keresztül (is) dúló elnök kontra elnökség vitában végre véleményt nyilvánítottak azok is, akikrõl az egész szól, az érintettek, akik eddig nem kaptak szót.
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Ha már nem kaptak, hát magukhoz ragadták. Huszonheten úgy döntöttek, a Nemzeti Sport hasábjain osztják meg a közvéleménnyel álláspontjukat. A több jelenlegi és korábbi profi játékos által aláírt nyilatkozatban két dolgot emelnek ki: egyrészt tisztújításra van szükség a Magyar Teniszszövetség elnökségében a döntésképtelenség miatt, másrészt õk mindenképpen támogatnák a jelenlegi elnököt, Nagy Tündét, aki szerintük elõremutató javaslatokkal állt a testület élére, amelyeket azonban egyelõre nem sikerül érvényre juttatnia. A versenytenisznek az idei US Open után búcsút mondó Kapros Anikó vállalta, hogy beszél az utóbbi években a magyar teniszben szerepet vállaló játékosokkal, edzõkkel, és végül közös álláspont megfogalmazásával a nyilvánosság elé tárja a véleményüket.
„Úgy gondoljuk, hogy a magyar tenisz jövõje érdekében esélyt kell adni Nagy Tündének és csapatának, s olyan elnökség dolgozzon a következõ másfél évben az olimpiai ciklus végéig, amely az õ alapelképzeléseit támogatja” – áll a nyilatkozatból kiragadott részletben, majd konkrétabban megfogalmazzák, hogy mi is a teendõ.
– Támogatjuk, hogy teljes tisztújítás legyen az MTSZ vezetõségében, és támogatjuk, hogy a jövõben is Nagy Tünde és dr. Pákay Péter vezesse – támogatói segítségével – az elnökséget. Bízunk a tagság ítélõképességében, bízunk abban, hogy nem fognak elhamarkodottan dönteni, és tényleges tisztújítást fognak végrehajtani.”
A közelmúltban visszavonult játékosok közül többek mellett Gubacsi Zsófia, Krocskó József, Mandula Petra és Sávolt Attila is aláírta a nyilatkozatot, míg a jelenleg is aktív versenyzõk közül például Arn Gréta, Balázs Attila, Czink Melinda és Marosi Katalin is csatlakozott. Feltûnõ, hogy Szávay Ágnes neve nincs a felsoroltak között: a világranglistán legmagasabban rangsorolt magyar teniszezõ menedzsere javaslatára külön nyilatkozattal áll majd a nyilvánosság elé napokon belül.
Figyelemre méltó lépés ez, mert a felsorolt játékosok sok kérdésben nem értenek egyet, mégis képesek voltak felülemelkedni a kisebb vitákon, és közös véleményt formálni egy õket érintõ nagyon fontos kérdésben. Így most újra az elnökség térfelén a labda.
Szávay Ágnes eközben reagált a Nemzeti Sportban megjelent cikkre, és az alábbi nyilatkozatot tette:
„Mint aktív sportoló, az én feladatom az, hogy magamat és az országot a teniszpályán képviseljem. Nem vagyok sportdiplomata, ezért a magyar teniszsportban dúló csatározásokban nem kívántam egyik fél oldalára sem állni, a változást azonban szükségesnek tartom
A tenisz fókusza áttevõdött Közép-Kelet-Európába. Szomszédaink mind nõi, mind férfi vonalon hatalmas sikereket érnek el. A régióban sok kisebb és nagyobb verseny kerül megrendezésre, miközben hazánkban összesen egy WTA-tornát és évrõl-évre maximum egy-egy kisebb versenyt rendeznek. Ez nem szolgálja a magyar teniszsport fejlõdését. A lemaradás profi és amatõr szinten is kézzel fogható, ezért szükségesnek érzem a változást.
Ezt a változást csak összefogással és nyitottsággal lehet elérni és az MTSZ jelenlegi elnökségérõl az egység nem mondható el. Ezúton kérem a tenisztársadalmat és a közgyûlést, hogy aktvitással változtasson ezen a megosztott helyzeten. Én azt a megoldást és csapatot tudom támogatni, amely biztosítani tudja az egységet!”
NSO
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)