Nincs kategorizálva
Új jelölt a teniszszövetség elnöki posztjára
Indul a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztjáért Szûcs Lajos, a Pest Megyei Közgyûlés elnöke a jövõ szombaton esedékes tisztújító közgyûlésen.
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
„A világ egyik legnézettebb, legnépszerûbb sportágáról van szó, amelyben az újkori gladiátorok vívják hallatlanul érdekes és izgalmas csatáikat. Nálunk azonban valami nagyon nincs rendben a teniszéletben, ezért gondoltam, s barátaim is kapacitáltak rá, hogy megméretem magam és indulok az elnökválasztáson – mondta az MTI-nek kedden Szûcs Lajos, a Fidesz országgyûlési képviselõje. – Úgy vélem, rendet kell teremteni a szövetségben, nagyon sok a tennivaló, foglalkozni kell az utánpótlás-neveléssel, támogatni kell a tehetséges és feltörekvõ fiatalokat, hiszen megengedhetetlen, hogy kizárólag szülõi támogatással léphessenek elõre.”
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki évtizedek óta amatõr teniszezõ, elmondta, véleménye szerint jelenleg széthúzás jellemzi a teniszéletet.
„Klikkek, szekértáborok alakultak ki, a széthúzás a jellemzõ, és ezen sürgõsen változtatni kell – fogalmazott. – Nagyon furcsának tartom többek között, hogy nem kezelik kellõ rangon a Budapest Grand Prix-t, amelyet évrõl évre a Római Teniszakadémián bonyolítanak le. Más országok nagyon boldogak lennének, ha egy ilyen rangos versenyt rendezhetnének. Egy-egy hazai országos bajnokságnak alig van visszhangja, és még sokáig sorolhatnám a gondokat, bajokat. Egyszóval sürget az idõ.”
A szövetség jelenlegi elnöksége 2010. december 31-ével mondott le. Nagy Tünde, az MTSZ elnöke november elején kezdeményezte a tisztújítást azzal az indokkal, hogy az elnökség az elmúlt hat hónapban érdemi munkát nem végzett, ellenben sok idõt pazarolt parttalan viták lefolytatására.
Az ügy elõzménye, hogy a Hatvani Tenisz Club pert indított a szövetség ellen, mivel az egyesület szerint szabálytalan volt a március 21-i elnökválasztás. Nagy Tünde 78-64-re nyerte az akkori szavazást a posztot korábban 11 évig (1996 és 2007 között) betöltõ Berényi Jánossal szemben.
Szûcs Lajos mellett Nagy Tünde jelezte, hogy indul az elnöki posztért, az MTI értesülése szerint Berényi János ezt nem tervezi.
xlsport.hu
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)