Egyéni
Djokovics elődöntős
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Továbbra is veretlen idén Novak Djokovics, aki az Indian Wells-i tenisztorna negyeddöntőjében két szettben legyőzte Richard Gasquet-t. Djokovics az elődöntőben a Wawrinka-Federer párharc győztesével találkozik.
Nem indult jól az idén még veretlen Djokovics számára a Gasquet elleni meccs, ugyanis a francia miután hozta a saját adogatását, elvette az ellenfeléét is. Előnyét nem sokáig tudta megtartani, ugyanis a szerb rögtön visszabrékelt, köszönhetően Gasquet túl hosszú ütésének.
A játszma ezután úgy folyt, ahogy azt az Australian Open győztese elképzelte, 2:2 után újra brékelni tudott, sőt a szettben Gasquet már nem tudott több játékot nyerni.
Djokovics a második szettet még rosszabbul kezdte, mint az elsőt, ugyanis ezúttal 3:0-ra engedte el Gasquet-t. Ám utána ismét magához tért, hozta a saját adogatását, majd elvette ellenfeléét is, sőt 3:3 után újra brékelni tudott. Gasquet a hátrányból már nem tudott visszajönni, és két játszmában vereséget szenvedett.
„Az utóbbi három hónap pályafutásom legszebb időszaka, Grand Slam- és Davis Kupa-siker van a hátam mögött, és itt is jól megy a játék” – nyilatkozta a meccs után a szerb.
A 23 éves teniszező az elődöntőben svájci ellenfelet kap, a kérdés az, hogy Roger Federer vagy Stanislas Wawrinka jut el a legjobb négy közé. Rafael Nadal és Juan Martín del Potro már korábban biztosította helyét az elődöntőben.
INDIAN WELLS, ATP 1000-ES TORNA (4 760 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Djokovics (szerb, 3.)–Gasquet (francia, 18.) 6:2, 6:4
![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)