ATP
Arn Gréta továbbjutott Estorilban
A portugáliai Estorilban zajló női tenisztorna első fordulójában Arn Gréta csaknem két órán át tartó mérkőzésen, három szettben felülmúlta Maria Joao Koehlert, ezzel bejutott a második fordulóba.
Ott a Simona Halep–Medina Garrigues összecsapás győztesével találkozik. Fezben épp Halep ellen búcsúzott Arn, akkor a negyeddöntőben.
Az első szettben Arn remek fogadójátékának köszönhetően háromszor is el tudta venni Koehler adogatójátékát, sajátját pedig mindössze egyszer veszítette el, így viszonylag simán, 6:2-re behúzta az első szettet.
A második játszmában magára talált a portugál teniszező, és kihasználta Arn gyengülő fogadójátékát – mindössze hat pontot nyert fogadóként, míg az első játszmában tizenötöt –, valamint három bréklabdájából egyet értékesítve 6:3-re behúzta a szettet, ezzel egyenlített.
A döntő játszmában 3:1-re elhúzott a magyar lány, azonban Koehler előbb elvette adogatását, majd hozta sajátját, így visszajött a mérkőzésbe. 3:3-nál újra Arn Gréta adogatott, és a portugál teniszezőnek már bréklabdája is volt, ám azt a magyar lány hárította, majd végül – ha nehezen is – hozta a játékot.
Ez óriási lökést adott Arnnak, hiszen 4:3-nál elvette portugál ellenfele adogatását, majd 5:3-nál kiszerválta a továbbjutást a második fordulóba. A mérkőzés 117 percig tartott.
Egyik teniszező sem adogatott kiemelkedő formában, hiszen Koehler 11 kettős hibáig jutott, Arn pedig 10-et jegyzett, azonban ő ezt három ásszal korrigálta.
ESTORIL, WTA-TORNA (220 000 dollár, salak)
EGYES, ELSŐ FORDULÓ:
Arn (magyar, 8.)–Koehler (portugál) 6:2, 3:6, 6:3
Klejbanova (orosz, 1.)–Govorcova (fehérorosz) 6:2, 6:2
Johansson (francia)–Pervak (orosz) 6:4, 6:3
Barrois (német)–Arvidsson (svéd) 6:3, 6:1
Vesznyina (orosz, 6.)–Luz (portugál) 6:1, 6:1
Larsson (svéd)–De Lattre (portugál) 6:3, 6:1
Kudrjavceva (orosz)–An. Rodionova (ausztrál) 1:6, 7:6, 6:4
Oprandi (olasz)–Cseng Csie (kínai, 7.) 6:4, 6:2
Niculescu (román)–Mattek (amerikai, 5.) 6:4, 5:7, 6:3
Stephens (amerikai)–Oudin (amerikai) 6:2, 6:1
Dellacqua (ausztrál)–Csang Suaj (kínai) 6:2, 6:1
