Connect with us

Szávay kikapott Kuznyecovától

Egyéni

Szávay kikapott Kuznyecovától

Szávay Ágnes három játszmában vereséget szenvedett a második helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás marbellai tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Az első szett rendkívül izgalmasan alakult: 2:2-ig mindkét teniszező hozta a saját szerváját, ekkor azonban Szávay adogatásánál Kuznyecova jutott bréklabdához, a magyar teniszezőnő a hálóba vágta a labdát, ezzel az orosz elhúzott 3:2-re.

Nem sokáig örülhetett azonban a vezetésnek Kuznyecova, mert rögtön a következő játékban Szávay jutott bréklabdához, és ki is használta azt, ezzel kiegyenlített. Ezután a magyar teniszezőnő behúzta saját adogatójátékát, így némi lélektani fölénybe is került.

5:5-nél Szávay Ágnes adogatójátékát orosz ellenfele magabiztos teljesítményt nyújtva elvette, így az első szett megnyeréséért szerválhatott. A magyar lány azonban magára talált, és második lehetőségét kihasználva 6:6-ra feljött, így következhetett a tiebreak.

A rövidítésben remekül teljesített Szávay, ellenfele hibáit kihasználva 5:0-ra is vezetett, végül 7:2-re megnyerte azt, így az övé lett a szett is (7:6).

A második játszmában 2:1-ig mindkét teniszező simán hozta saját adogatását, ekkor Kuznyecova jutott bréklabdához, és élt is vele, ezzel 3:1-re, majd 4:1-re meglépett. Ezután újra Szávay adogathatott, de orosz ellenfele ott folytatta, ahol abbahagyta – újra elvette a sokat hibázó magyar teniszezőnő adogatását, és ismét a szettért adogathatott, amit nem hibázott el (6:1), kiegyenlítve a szettarányt.

A döntő játszmát Szávay rosszul kezdte, első adogatását ugyanis rögvest elvette Kuznyecova, majd 2:0 után újra brékelt az orosz, így már 3:0-ra vezetett. Ezután magára talált a magyar, és előbb elvette ellenfele adogatójátékát, majd megnyerte a sajátját, amivel felzárkózott 3:2-re.

Kuznyecova ezután hozta saját adogatójátékát, sőt elvette Szávayét is, nehéz helyzetbe hozva ellenfelét, mivel a mérkőzés megnyeréséért adogathatott. Ezt sikerrel meg is tette, és 6:2-es szettsikerrel hozta a mérkőzést is, s bejutott a torna negyeddöntőjébe.

Szávay ötödik Kuznyecova elleni mérkőzésén is vesztesként távozhatott a pályáról, ebben az évben pedig ez volt a harmadik veresége – hat mérkőzésen. Kuznyecova a negyeddöntőben a Zsahlavova–Arruabarrena-Vecino összecsapás győztesével találkozik majd.

MARBELLA, WTA-TORNA (220 000 dollár, salak)

EGYÉNI, 2. FORDULÓ:

Kuznyecova (orosz, 2.)–Szávay (magyar) 6:7, 6:1, 6:2

Kommentek

Több innen: Egyéni

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top