Connect with us

Serena Williams továbbjutott, Jankovics kiesett

Egyéni

Serena Williams továbbjutott, Jankovics kiesett

Továbbjutott a címvédő Serena Williams a wimbledoni teniszbajnokság első fordulójából, miután három szettben legyőzte a francia Aravane Rezai-t.

Érdekesség, hogy Serena Williams az eddigi 44 Grand Slam-tornáján még sohasem szenvedett vereséget az első fordulóban.

„Katasztrofális éven vagyok túl. Azonban mellettem áll a családom, nagyon szeretem a teniszt, és Wimbledonba győzelemmel visszatérni csodálatos érzés” – nyilatkozta Serena Williams a mérkőzés után a BBC-nek.

Az amerikai bajnoknő a második körben a román Simona Haleppel mérkőzik, aki mindössze három játékot veszített a szerb Bojana Jovanovszki ellen.

Meglepetésre már az első fordulóban búcsúzott a tizenötödik kiemelt korábbi világelső, Jelena Jankovics, aki ugyan megnyerte az első szettet Maria José Martínez Sánchez ellen, azonban a spanyol fordítani tudott.

Továbbjutott a tizenegyedikként kiemelt német Andrea Petkovic is, aki eredetileg a visszalépő Arn Grétával játszott volna, a magyar teniszező helyett azonban a francia Stéphanie Foretz Gaconnal találkozott, és 6:3, 6:4-re legyőzte.

WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (14 600 000 font, fű)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ:

S. Williams (amerikai, 7.)–Rezai (francia) 6:3, 3:6, 6:1

Keothavong (brit)–Broady (brit) 6:2, 6:4

Erakovic (új-zélandi)–Csang Kaj-csen (tajvani) 6:4, 6:2

Vinci (olasz, 29.)–Dusevina (orosz) 7:5, 6:2

Halep (román)–Jovanovszki (szerb) 6:1, 6:2

Kvitová (cseh, 9.)–Glatch (amerikai) 6:2, 6:2

Marino (kanadai)–Mayr-Achleitner (osztrák) 6:3, 7:6

Pavljucsenkova (orosz, 14.)–Csurenko (ukrán) 6:4, 7:6

Pironkova (bolgár, 32.)–Giorgi (olasz) 6:2, 6:1

Zahlavová-Strycová (cseh)–Wozniak (kanadai) 7:6, 6:4

Petrova (orosz)–Dolonc (orosz) 6:3, 6:4

Dubois (kanadai)–Falconi (amerikai) 6:2, 6:2

Petkovic (német, 11.)–Foretz Gacon (francia) 6:3, 6:4

Martínez Sánchez (spanyol)–Jankovics (szerb, 15.) 5:7, 6:4, 6:3

Martic (horvát)–A. King (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2

Razzano (francia)–Mirza (indiai) 7:6, 2:6, 6:3

Paszek (osztrák)–Morita (japán) 5:7, 6:3, 6:0

K. Bondarenko (ukrán)–Cornet (francia) 7:5, 6:2

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Több innen: Egyéni

vegas

Csapat

Csapat-világbajnokság

Piqué tenisz világbajnokságot szervez!

By 2017. május 12. péntek

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat
vegas

Bulvár

To Top