Egyéni
Kvitová Wimbledon új királynője
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
Petra Kvitova nyerte az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének döntőjét Wimbledonban, miután két viszonylag sima szettben verte Marija Sarapovát.
Sarapova remekül kezdte a wimbledoni finálét, az orosz klasszis azonnal a meccselején brékelte Kvitovát. A cseh azonban nem esett össze, és remek szervafogadásainak köszönhetően rögtön egyenlíteni tudott. A folytatásban hatalmas csata alakult ki, mindkét hölgy keményen küzdött, nem ismert elveszett labdát. 2:2-es állásnál a cseh hozta adogatását, majd ellenfele kicsit megingott. Sarapova kettős hibákat vétett, így Kvitova 4:2-re elhúzott. Az ötödik kiemelt következő adogatásánál Kvitova lezárhatta volna az első szettet, de végül Sarapova 5:3-ra szépített. Ennek ellenére a cseh gyorsan lezárta az első felvonást, amelyet 6:3-ra nyert meg.
A második szettet sem kezdte jól Sarapova, az orosz azonnal elvesztette első adogatójátékát. A bizonytalankodó 2004-es bajnok ellenfele ugyanakkor nagyon határozott volt, a torna 9. kiemeltje minden labdát megtámadott, iszonyatos erővel püfölte a labdát az alapvonalon. Kvitova 2:0-ra elhúzott, de a cseh hölgy is elbizonytalanodott. Sarapova hozta saját adogatását, majd brékelte ellenfelét. 2:2 után hatalmas csata alakult ki a következő játékért. Az orosz adogatásánál mindketten többet hibáztak, végül Kvitova alapvonal ütései döntöttek. Továbbra is hullámzó volt a játék, Kvitova nem tudta megtartani előnyét, a cseh nagyokat hibázva vesztette el adogatójátékát. Azonban Sarapova továbbra is gyengén adogatott, és újra a cseh szerzett előnyt. 4:3-nál a 9. kiemelt keze is megremegett, de végül hozta a játékát. A végkifejlet simán alakult, Sarapova nullára hozta szervajátékát, de Kvitova könnyedén zárta le szintén nullára nyert játékkal a finálét. A 21 éves teniszező élete első Grand Slam-győzelmét aratta.
WIMBLEDON, GRAND SLAM TORNA (14 600 000 font, fű)
NŐI EGYES, DÖNTŐ:
Kvitová (cseh, 9.)–Sarapova (orosz, 5.) 6:3, 6:4
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)