Egyéni
Újabb Babos tornagyőzelem
Babos Tímea egyszerűen megállíthatatlan. A magyar teniszező hónapok óta kirobbanó formában van, hiszen idén már harmadik tornáját nyeri. Timi ezúttal párosban tudott győzni mégpedig az ITF 25 ezer dollár összdíjazású La Coruna-i tenisztornáján.
Az MTK tehetsége a francia Larriere oldalán 7-5, 6-3 arányban győzte le a torna szervezői által az első helyen kiemelt Costas-Moreira, Ferrer-Suarez spanyol párost. A világranglistán egyéniben a 177. helyen rangsorolt magyar tehetség ezzel már harmadik tornagyőzelmét ünnepelhette és bizony nem hiányzott sok ahhoz, hogy akár a negyedik is meglegyen. Babos ugyanis egyesben is remekelt, hiszen szombaton elődöntőt játszhatott. Timi ellenfele a négy között az amerikai Gail Brodsky volt. A név ismerős lehet azok számára akik figyelemmel követik a magyar tehetség eredményeit, ő az a játékos akit a kristinehamni salakos tornán simán két szettben győzött le. Ezúttal azonban keménypályán találkozott a két lány, igaz az első szettben minden úgy történt, ahogy Timi tervezte hiszen 7-5-re a magyar játékos nyerte a játszmát. A folytatásra felerősödött a hatodik helyen kiemelt amerikai, de Timi tartotta magát. A lányok nem bírtak egymással, így jöhetett a rövidítés, amit azonban sajnos Brodsky bírt jobban. Az amerikai lány lendülete a döntő szettre is megmaradt és egy 6-1-re megnyert szettel lezárta a mérkőzést.
Timi számára egyesben tehát nem sikerült a döntőbe jutás, ám a fiatal tehetség így is nagyon sikeres tornát tudhat maga mögött, hiszen párosban megnyerte a viadalt, egyesbeli szereplésének köszönhetően pedig újabb fontos ranglista pontokat írnak majd a neve mellé.
