Egyéni
Jani Réka a US Open főtábláján!
![](https://nb1.hu/wp-content/uploads/2024/07/1300x240-100bonusz.jpg)
A harmadik akadályt is sikerrel vette Jani Réka (220. a világranglistán), aki a kínai Lu Csing-csing (197.) legyőzésével feljutott a US Open főtáblájára.
A 20 éves magyar teniszező nem kezdte jól pályafutása legfontosabb mérkőzését, néhány perc alatt kétbrékes, 3:0-s hátrányba került. Ezt követően azonban előbb kiegyenlített, majd az egy kivétellel csak a fogadó által megnyert labdameneteket hozó rövidítést 7–5-re megnyerte.
Ráadásul a második játszmában is 4:1-re vezetett, ezután azonban kisebb hullámvölgybe került, és zsinórban elveszített hat gémmel visszaengedte a kínait a meccsbe. Aztán szerencsére még idejében ébredt, a döntő szettben 2:2-nél elvette ellenfele adogatását, és maratoni adogatójátékokkal megtartotta előnyét. Végül 7:6, 4:6, 6:3-mal 2 óra 28 perces mérkőzésen győzött, és életében először Grand Slam-torna főtáblájára jutott.
Hogy ott ki lesz az ellenfele, csak később derül ki, miután az összes selejtező – köztük Czink Melinda mérkőzése – véget ért.
US OPEN
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ:
Jani–Lu Csing-csing (kínai) 7:6, 4:6, 6:3
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)![](https://tenisz.hu/wp-content/uploads/2024/01/teniszlogo5.png)